Hírek
2014. Május 05. 10:50, hétfő | Helyi
Jótékonysági előadás a Bartókban
Vinnai András: LEFITYMÁLVA -az Apostolok szoborparkért
Érdekli, hogyan fog kinézni a világ, ha bekövetkezik a zsidó megszállás és gyarmatosítás? Szeret zsidózni, de nincs hol?
Itt a lehetőség! A Gólem Színház bemutatja Vinnai András Lefitymálva című darabját.
A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az önimádó zsidókat, de kapnak az antiszemiták is, és kapnak azok is, akik meggyőződésesen hisznek abban, hogy a zsidók át fogják venni a világ feletti uralmat, és tudják, hogy a Tesco-k azért laposak, mert a zsidó inváziókor ott fognak leszállni a harci helikopterek.
A Lefitymálva nemcsak a közönség osztatlan tetszését nyerte el 2011 szeptembere óta, hanem a szakma is elismeréssel jutalmazta: a 2012-es Vidor Fesztiválon Nagy Mari és Bánki Gergely kapott díjat, míg maga a darab elnyerte a Thália Színház 2013-as Humorfesztiválján a legjobb előadásnak járó díjat.
Időpont: 2014. május 06.17 és 20 óra
Az előadások teljes bevételét az Apostag községben létesülő APOSTOLOK szoborpark megvalósulására fordítják. A szobor csoport alkotója: Rohonczi István szobrász.

Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
