Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2013. November 10. 21:59, vasárnap | Helyi sport
Forrás: DKKA

Kézlabda nyertünk Egerben

Kézlabda nyertünk Egerben

A várakozásoknak megfelelő sima győzelemmel foglalta vissza harmadik helyét a bajnoki tabellán csapatunk, mely ezúttal az Eger vendégeként lépett pályára, s 36-26-os sikert a sereghajtó felett.

A sereghajtó Eger ellen játszott ma este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely háromhetes szünet után, egyértelműen a győzelem reményében lépett pályára vetélytársa otthonában.


A mérkőzés első találatát ugyan a házigazdák szerezték, ám erre öt perc alatt szerzett négy góllal válaszolt együttesünk, mely igen hamar tudatni akarta vetélytársával, hogy ne is reménykedjen a pontszerzésben (1-4). A folytatásban is megmaradt a mieink fölénye, s ez nem csak játékban, hanem az eredmény alakulásában is meglátszott, hiszen Mátéfi Eszter tanítványai átlövésekből, valamint gyors indításokból is többször mattolták a vendéglátókat, így fokozatosan növelni tudták előnyüket. A játékrész derekán már öt találattal vezetett együttesünk (5-10), mely a félidő második felében sem adott esélyt az egrieknek arra, hogy feljebb zárkózzanak sőt, tovább erősítve vezetését, finoman szólva is megnyugtató előnnyel vonulhatott a pihenőre (10-17).


A második etapban sem sokat változott a játék képe, bár ekkor már minden játékosának igyekezett lehetőséget adni Mátéfi Eszter vezetőedző. A védekezéssel ebben az időszakban már kevesebbet törődtek a csapatok, ami nem is csoda, hiszen a nagyobb különbségű vezetés miatt érhetően kicsit lazábban vették a játékot együttesünk tagjai. Ennek ellenére is nagy volt a különbség a két gárda között, s bár az utolsó tíz percben már jobbára a fiatalok kaptak lehetőséget a Kohásznál, a mieink végül nagyon simán, 26-36 arányban nyerték újabb bajnokijukat, amivel megerősítették harmadik helyüket a bajnoki táblázaton. Nem kell sokat várni azonban a két gárda következő mérkőzésére sem, ugyanis a Magyar Kupában újra az egriekkel mérkőzünk majd meg, remélhetőleg hasonló végeredménnyel.

Eszterházy KFSC-Globál Safé - Dunaújvárosi KKA
26–36 (10–17)
DKKA: Vig, Hosszu 2, Gera 7, Ferling 6, Takács D. 1, Bulath 8, Vincze 5. Csere: Pisák, Csapó (kapusok), Rádl, Takács F. 1, Berta 5, Vadász, Ács 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.