Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2014. Január 19. 21:12, vasárnap | Helyi sport

Kilenccel kikaptunk

Kilenccel kikaptunk

Felvillanásai voltak, de nem tudta igazán megnehezíteni a Ferencváros dolgát együttesünk a két csapat ma délutáni összecsapásán.

A fővárosiak már az első félidő végén héttel mentek, s végül kilencgólos sikerrel vágtak vissza a Dunaújvárosban elszenvedett vereségért. A Ferencváros otthonába látogatott ma délután együttesünk, mely az esélyesség minden terhe nélkül várta a zöld-fehérek elleni összecsapást.

A házigazdák nagyon készültek a mieink elleni mérkőzésre, ugyanis Dunaújvárosban kétgólos vereséget szenvedtek a Kohásztól, s egy újabb pontvesztés rendkívül kínos lett volna a számukra. A meccs első találatát a hazaiak szerezték, ám Vincze azonnal válaszolni tudott, s együttesünk akkor sem esett kétségbe, mikor újból magához ragadta az előnyt a Fradi, mert jó védekezésének, illetve Ferling és Gera találataival a vezetést is átvettük (2-3).

A Fradi azonban összekapta védelmét, Abramovics is több dunaújvárosi támadást hárított, s mivel ez a túloldalon nem jött össze a mieinknek, egy "négynullás" rohammal válaszolt a Fradi, így Mátéfi Eszternek a 12. percben muszáj volt időt kérnie (7-3). A fővárosiak azonban nem engedték közelebb együttesünket, s minden vendég találatra volt válaszuk, így hiába küzdöttek jól Ferlingék, a huszadik percig tartotta négyfás előnyét a Fradi (13-9).

A játékrész utolsó tíz perce azonban a fővárosiaknak sikerült jobban, hiszen négy lőtt találatukra csak eggyel tudott válaszolni a Kohász, ezért a félidei szünethez érve már 17-10-es FTC-vezetést mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően tovább növelte előnyét a házigazda, ám 19-11 után elkapta a fonalat a kapuban Víg Vivien, aki egymás után több ferencvárosi támadást hárított, s mivel a másik kapu előtt nem hibáztak Bulathék, így a 37. percben már Elek Gábornak kellett időt kérnie (19-15). A rövid pauza jót tett a Fradinak, míg a mieinknek kevésbé, így ezúttal a vendéglátókon volt a gólszerzés sora, ami azt jelentette, hogy a 42. percben visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (24-16).

Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, ami a játék minőségén is meglátszott: sok hibával játszott mindkét együttes, melyben hol a mieink, hol az FTC fogott ki egy-egy jobb periódust. A véghajrában már minden játékosának lehetőséget adott Mátéfi Eszter vezetőedző, így ezt a szakaszt is a hazaiak nyerték, akik végül 35-26-os győzelemmel erősítették meg második helyüket a bajnoki táblázaton.

FTC – DKKA 35-26 (17-10) DKKA: Víg, Hosszú, Gera 4, Ferling 6, Rádl 1, Bulath 6, Vincze 6. Csere: Pisák, Csapó (kapusok), Vadász, Takács 2, Palotás, Ferenczy 1, Kővári. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.