Városlista
2024. március 2, szombat - Lujza

Hírek

2016. Június 10. 07:28, péntek | Helyi
Forrás: do

Kitüntetett \"Örökmozgók\"

Kitüntetett \

A diákok szavazatai alapján immár 15. alkalommal adták át a Városháza dísztermében az Örökmozgó díjakat csütörtök délelőtt.

Mint minden évben, úgy idén is hárman részesültek az elismerésben. A díj különlegessége, hogy a diákok szavazatai alapján ítélik oda annak, aki tevékenységével segítette diáktársait és a városi diákság életét. Az elismerésben minden évben hárman részesülnek, egy diák, egy tanár és egy külső segítő.

Az Örökmozgó díjakat Haász Marianna, a városi diákönkormányzat elnöke és Alcsics Henriettával diákpolgármester adta át Torma Rebekának, a Hild iskola végzősének, Ujházy Krisztina zenetanárnak és karnagynak, valamint Klein Imrének, a város korábbi társadalmi bűnmegelőzési referensének.

Torma Rebeka a Hild iskola 12.a osztályos, érettségiző tanulójaként kapott jelölést a díjra.
Rebeka négy éven keresztül rendkívül aktív közösségi munkát végzett. Éveken keresztül rajz szakkörre járt, s az itt készült munkájával a Fejér Megyei Diáknapokon arany minősítést szerzett.
Az évek során több matematika versenyen indult és ért el eredményt. Csapattagként részt vett egyéb versenyeken is.
Az iskolai focicsapat oszlopos tagja. T
Mindezen tevékenységek mellett odafigyelt a tanulásra is. Átlaga, még 12. osztályban is, 4,5 fölött volt. Folyamatosan segítette osztálytársait, amikor arra szükség volt. Osztályfőnöke mindig, mindenben számíthatott rá, bármilyen osztállyal kapcsolatos dologról is volt szó.

Ujházy Krisztina dunaújvárosi születésű, innen elszármazott, majd visszatért zenetanár, karnagy, hegedűs, s mára már zeneszerző is.
Hegedűsként végezte el a veszprémi konzervatóriumot, majd kisebb pályamódosítással szerzett az ELTE-n ének-zene–karvezetés szakos diplomát, 2010-ben mesterfokon is. 1995-ben főiskolásként alapította és három éven át vezette a nagyvenyimi vegyes kart.
2010 óta tagja a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakközépiskolája tantestületének, ahol, mint énektanár szintén kórust alapított. Mindezek mellett, az iskolán belül hat éve neki köszönhető, hogy a Fejér Megyei Diáknapokon minden kategóriában indulnak diákok, s jelentős eredményekkel térnek onnan vissza. Év elején személyesen keresi fel az összes osztályt, s maga köré gyűjti a tehetséges gyerekeket, akiket szerető bíztatással rávesz a felkészülés hosszú folyamatára, s a fellépések vállalására.

Néhány éve kezdett el zeneszerzéssel foglalkozni - elsősorban kórusműveket ír, amelyekből néhányat a dunaújvárosi Viadana Kamarakórus is műsorára tűzött.
2013-ban hegedűsként csatlakozott a Jolly Jackers nevű ír punkzenét játszó formációhoz, ahol a hangszeres zenélés mellett dalszerzéssel is elkezdett foglalkozni. Fiatal, lendületes, mosolygós, céltudatos pedagógus, aki az elmúlt években több tucat diákkal kedveltette meg a zenét, annak különböző műfajait, s mutatta meg a szabadidő eltöltésének, s a közösség formálásának egy más lehetőségét.

Klein Imre még 1980-ban végzett a Dunaújvárosi Főiskolán, mint műszaki tanár, pedagógus, majd elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. Húsz éven át operatív tisztként, helyszínelő nyomozóként, majd a bűnmegelőzési alosztály vezetőjeként dolgozott a Rendőrség kötelékében, majd ezt követően 10 éven keresztül Dunaújváros Megyei Jogú Város társadalmi bűnmegelőzési referenseként koordinálta a város ez irányú tevékenységeit. Szakmai irányításával telepítették, majd fejlesztették a térfigyelő kamerákat.

A városi kisebb és nagyobb rendezvényeinek biztonságáért évekig ő volt a felelős.
A városban élő, tanuló fiataloknak sok bűnmegelőzési órát tartott, elsősorban az iskolák hívásának megfelelve, ahol nyíltan lehetett beszélgetni a korosztályukat érintő veszélyekről, az áldozattá válás megelőzéséről.

A fiatalok társadalmi integrációját segítő 8 kiadvány létrehozásában is aktívan közreműködött. 2006 óta nyugdíjasként, mégis aktívan végezte mindazt, amiért ma ő kapta az Örökmozgó-díjat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.

2024. Február 25. 16:30, vasárnap | Helyi

Tömegkarambol az M7-en

Kiderült, mi okozta az M7-en a halálos tömegkarambolt Egy ember meghalt, több tucat autó megsérült a rossz látási viszonyok miatt.

2024. Február 25. 14:22, vasárnap | Helyi

Fontos két pontot szerzett a Vasas Dunaújvárosban

A Vasas 29-27-re győzött a Dunaújváros vendégeként a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

2024. Február 17. 15:53, szombat | Helyi

Dunaújvárosban nyert a Csíkszereda

Az SC Csíkszereda esélyeshez méltón győzött 8-1-re Dunaújvárosban a jégkorong Erste Liga csütörtöki mérkőzésén.