Hírek
2016. Január 31. 23:54, vasárnap | Helyi sport
Kiütéses győzelem Brassóban
Idei utolsó erdélyi túrájuknak első állomásán, Brassóban korcsolyáztak jégre ma este a Dunaújvárosi Acélbikák hokisai.
Lee Gilbert együttese eddig öt alkalommal találkozott mai ellenfelével, s mind az ötször győzni is tudott, így ma sem lehetett más a célja a mieinknek, csak a három pont megszerzése. Különösen úgy, hogy a román és magyar pontvadászat időpont ütközései miatt a brassói gárda rengeteg fiatallal állt fel a mai összecsapásra, ami jelentősen megkönnyítette Peterdi Imréék feladatát.
Az Acélbikák ennek megfelelően kezdték is a mérkőzést, s már a negyedik percben megszerezték a vezetést Léránt révén. Majd amikor fél perc múlva Dörök is betalált a hazai kapuba, már kétgólos dunaújvárosi előnynek örülhettünk (0-2). A folytatásban is hatalmas fölényben játszott a DAB, mely Vazan duplájával húzott el egyre inkább ellenfelétől, s gyakorlatilag az első harmad végére eldöntötte a pontok sorsát (0-4).
A térfélcserét követően sem kellett sokat várni az első vendégtalálatra, melyet újfent Léránt jegyzett, s mivel a következő hat percben további három alkalommal (ebből kétszer emberhátrányban) mattolták ellenfelüket a Bikák, a 27. percben már 0-8-as állást mutatott az eredményjelző. Ekkor törte meg hosszú gólcsendjét a házigazda, ám ennél több sikerélmény már nem jutott ebben a játékrészben a hazaiaknak, mert együttesünk újabb három találatot szerezve növelte tízgólosra vezetését a második szünetig (1-11).
A harmadik felvonásra már nem maradt túl sok izgalom, s tetemes előnye tudatában együttesünk is visszavett egy kicsit a tempóból. Ennek köszönhetően a hazaiak közel hét percig bírták újabb kapott gól nélkül, ám Garrett, majd Revák találatait követően már 13-1-re vezetett a Gilbert-alakulat. A folytatásban újra “megnyugodtak” egy kicsit a felek, így közel hét percig nem született újabb dunaújvárosi gól, ám a véghajrát újra megnyomta a DAB, mely Garrett második góljával alakította ki a 14-1-es végeredményt.
ASC Corona Brasov – DAB 1-14 (0-4, 1-7, 0-3)
DAB: Duschek (Lajcs), Durak (3), Smith 1 (2), Peterdi 1, Garrett 2 (2), McCann 2 (2), Lencsés (2), Rasulov (2), Odnoga (1), Revák 2, Szepessy B., Hruby, Dörök 1, Vazan 3, Borbás (2), Magosi, Léránt 2, Mátyásy, Szepessy M. (1). Vezetőedző: Lee Gilbert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
