Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2014. Június 13. 08:16, péntek | Helyi

Kiváló kanadai edző a hokisoknál

Kiváló kanadai edző a hokisoknál

Dave Leger az Ázsia Ligában győztes Nippon Paper Cranes csapatától érkezik Dunaújvárosba, ahol a junior csapat szakmai irányítása mellett a felnőtt csapat másodedzői posztját is a kanadai szakember tölti majd be.

A 46 éves szakember 1998-ban kezdte meg az edzői pályáját, 2000-től 2003-ig az ottawai egyetemi csapat másodedzőjeként, majd 2003-tól 2011-ig ugyanitt vezetőedzőként dolgozott. 2011-ben aztán az Ázsia Ligában szereplő japán Tohoku FreeBlades másodedzője lett, de egy szezon után az Ottawa 67’s OHL-s csapatánál folytatta pályafutását, tavaly pedig a Nippon Paper Cranes szintén Ázsia Ligás csapatával lett bajnok.

J. P. MacCallum, az Acélbikák egykori vezetőedzője személyesen is ismeri Dave Legert, s ahogy azt a csapat vezetésének elmondta, egy nagyon komoly, keményen dolgozó embert ismert meg, aki az edzések megtervezése mellett a videó elemzésen át sokféle feladatkörben ténykedett a későbbi Ázsia Liga győztes csapatnál.

Azari Zsolt, a csapat elnöke elmondta: - Elsősorban azért hozzuk ezt a nagyon komoly edzőt, hogy a junior csapatnak biztosítsuk a legjobb körülményeket a fejlődésükhöz, s minél simábban történjen meg ezeknek a fiataloknak a felnőtt csapatba való beolvadása. Dave feladata tehát a junior csapat edzése és felkészítése lesz, amihez nagyon komoly videó elemző programokat is használni fog az edzői stáb a következő szezontól. Emellett Don MacLeannel is együtt dolgozik majd – ők már fel is vették egymással a kapcsolatot és biztosítottak minket afelől, hogy gördülékenyen fog menni kettejük között a munka.

A két kanadai szakember augusztus elsejétől már Dunaújvárosban irányítja majd a felkészülési programot!

Címkék: dab.docler

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi

A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT

Év végi köszönet a közös munkáért.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést