Hírek
2012. Január 03. 10:02, kedd | Helyi
Könyvek a könyvtárosok pénzéből is?
Tavaly hét százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatott a könyvtár összesen. Tavaly öt, előtte nyolc millióból vásárolhattak új könyveket. 2011-ben csak három és fél millió forint jutott erre a célra. Az idén valószínűleg még en
Ami nagy baj, főleg, hogy olvasó az lenne. De érthető, hiszen inkább korházaknak, iskoláknak kell adni abból a kevésből, ami van, mégis szomorú azt hallani, hogy a József Attila könyvtárban idén csak két nagyobb rendezvényre kerülhetett sor, a könyvhétre is a dolgozók dobták össze a szükséges keretet.
A Ságvári könyvtárnak búcsút mondhattunk, de nem reménytelen a helyzet, amíg ilyen hűséges az olvasótábor. Ebben az évben az olvasók sokat segítettek a könyvtárnak: nem használt, megunt könyveket ajándékoztak az intézménynek, ami sokat segített. Amelyikből volt elég, azt eladták, hogy az árából újakat lehessen venni, ami pedig még nem volt meg, az felkerülhetett a listára. Ez a lista egyre rövidebb évről évre.
Amerikában minden 13. percben kiadnak egy könyvet (!). Amelyik kiállja a próbát és átjut a rostán, eljut a híre hozzánk is. Akkor pedig el kell dönteni, lenne e igény arra a könyvre. Ez pedig nehéz döntés ebben a gazdasági helyzetben, de sok szempontot figyelembe vesznek: a könyv hírét, népszerűségét, hogy keresték e már az olvasók, és ha van rá pénz, megrendelik. Ez a legfontosabb.
A helyzet tehát nem reménytelen, de nem is kecsegtető. Az viszont jó hír, hogy az aktív olvasóknak számító negyven felettiek és alsó tagozatosokon kívül masszívan jelen vannak a középiskolások és a főiskolások, egyetemisták is, hiszen rengeteg szakirodalmi könyv is megtalálható itt. Az is örömteli, hogy a kisgyerekes családok sem feledkeznek meg csemetéjük igényes szórakozásáról: a gyermekkönyvtárban szerencsére sosincs az a klasszikus „könyvtári csönd”, mindig hallani gyerekzsivajt. A felnőtt könyvtárban sajnos nagyobb a „csönd”, de nincs ok panaszra, kis városunkhoz képest a hatalmas választékban szinte bármelyik szépirodalmi művet megtalálni, de bizonyára az is szerencsével jár, aki a slágerkönyveket keresi. Ha pedig a helyi, dunaújvárosi szerzők műveire vágyik valaki, itt egytől egyig megtalálja azokat is.
Jó tudni, hogy nőtt az olvasók lszáma, hiszen néha mégiscsak jobb a kezünkbe venni egy könyvet és kikapcsolódni, mint a kényelmesebb, de sokkal sekélyesebb szórakozást nyújtó internetet bújni, vagy tévét nézni. Az ünnepek alatt valószínűleg én sem a Télaput fogom megnézni immár tizenharmadszorra, hanem keresek magamnak egy jó vaskos, izgalmas könyvet. Másoknak is ezt ajánlom.
vassá
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
