Komolyan dühös leszek rá, majdnem ráförmedek, hogy ne beszéljen már butaságot, mikor észreveszem, hogy csak tréfálkozik. Önmagán, ahogy mindig is szokta. Okos, kedves, jó humorú, vagány, tele szeretettel… Kelemen Gábor, egy roppant figyelemre méltó fiatalember. Csak… éppen két mankóval jár.
A párja, a hitvese, a mindene, Kelemen-Nagy Annamária, azaz Panka . Finom, áttetszően légies lány, olyan, mint egy Botticelli kép. Három éve mondta ki az igent Gábornak. Odasimul férjéhez, süt a büszkeség a szavaiból: - Az én férjem mindent meg tud oldani, amit meg nem, azt megszervezi.

Panka sincs könnyebb helyzetben. Középiskolás korában derült ki, hogy örökölte édesapjától az izomsorvadást. Most már kerekes székkel közlekedik. Ne sajnálkozzanak, nem szorulnak ők senki szánalmára. Van szerető családjuk, saját otthonuk, élik a minden napjaikat és nagyon-nagyon szeretik egymást.
Sajnálatra ugyan nem szorulnak, de azért még sem annyira egyszerű az életük. Hogy mennyire nem az, csak a beszélgetésünk során ismerem fel. Vágyaik teljesen átlagosak. Boldogok akarnak lenni, értelmes munkát szeretnének végezni, hasznosat. Munkahelyre járnának, ha… az épületek bejáratainál nem lenne sok lépcső. és beférne a kerekes szék a mosdóba. Panka ugyanis egy ideig bankban dolgozott, itt egy idő után az elesés veszélye nélkül, még a vécére sem tudott kimenni. És itt van Gábor helyzete… Vajon ki adna munkát egy kétmankós személyügyisnek, akinek gondot okoz, hogy a lépcsőn felmenjen?
Akadályok vannak. Számosak… Gondolják el, hogyan lehet bevásárolni egy áruházban kerekes székből? Miként lehet leemelni a felső polcról az árut? Miként lehet bepakolni egy rekesz ásványvizet? Hogyan lehet kerekes székkel kinyitni egy kifele befele nyíló ajtót? Hogyan lehet két mankón egyensúlyozva kiásni télen az autót a hó alól? Belegondoltak már abba, hogy a legtöbb ügyintéző-polc iszonyú magasan van, álló emberekhez méretezve? Mindemellett nemcsak a fizikai korlátok jelentenek akadályokat, hanem a lelkiek is.

Gábor a mai napig nem érti, hogy vajon miért nem ült mellé senki a középiskolában. Nem volt butább, rosszabb, ápolatlan, mégis számkivetett volt. Emiatt értékelődtek fel az egyetemi évek, ahol egyenrangú társként fogadták el. Megborzongok, amikor Panka arról mesélt, lázadozott, hogy beüljön a kerekes székbe, amikor felismerte, nem bírja tovább a botladozást… Hogy mennyire rettegett, amikor szóba hozta Gábornak a kapcsolatuk elején, hogy ő nem vállalhat gyereket, nehogy örökölje a betegségét… Beszélgetek velük, s átérzem, milyen lehet megbélyegzettnek lenni, s mennyire megalázó a szánakozás…
Mindezek és még sok-sok más miatt gondolták úgy, hogy segítenének. Segítenének, hogy az épek és hátrányos helyzetükkel együtt élők jobban megismerjék, elfogadják egymást. Gábor megírta könyvben az „útját”. Már csak kiadó kellene… Panka pedig úgy döntött, hogy a Dunaújvárosi Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesületének égisze alatt „Esély órákat” tart általános iskolásoknak:
- Az Esély Órák keretében mozgássérült emberek életét mutatjuk be a gyerekeknek, természetesen az adott fogyatékossággal élők részvételével, előadásában. Magam is meglepődtem, hogy mennyire segítőkészen álltak hozzánk a dunaújvárosi pedagógusok, és persze nagyon nyitottak és érdeklődők voltak a gyerekek is.
Nem áll tőle távol ez a feladat. Egyrészt fejlesztő pedagógus a szakmája, és édesapja küldetését is folytatni akarja, aki Gurulunk elnevezéssel mozgalmat indított el. Sajnos, mára már csak az emléke él velük. A gurulunk.hu honlapon így emlékeznek rá:

„… példát mutatott, hogyan lehet a hátrányosnak vélt helyzeteket pozitív tanulságként feldolgozni, vagy hogyan lehet Esztergomban lazán gurulni tizennégy kilométert. Miképpen lehet közös halmazba hozni jó szívvel és hatalmas lelkesedéssel kerekes székes és ép - ahogy ő nevezte -, „talpas” embert.”
Mutatják a technikumi otthonukat. Kellemes, ízléses, tágasan berendezett. Hogy nem szokványos ifjú páré, azt legfeljebb a fürdőszoba, vagy a folyósón végighúzódó keményfa korlát mutatja. A lakás kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy földszinten legyen, közelben legyen orvos, bolt és posta…
Közös életüket élik. Gábor besegít a főzésbe, a reggeli is az ő reszortja, közös feladat a nagyobb bevásárlás. Rendezgetnek, ügyeket intéznek. A nagytakarításban van segítségük, és persze a családjukra is számíthatnak. Mindig, mindenben…
Gábor számos feladatot vállal a helyi mozgáskorlátozottak egyesületében, nagyra tartja Farkas Zsolt elhivatottságát.
A megismerkedésüket is szóba hozzuk. Panka szülei aggódtak a kapcsolatuk elején, mert lányuk nem "ép" párt választott magának. Olyant, aki majd jobban tudna segíteni neki, s Gábor szülei szintén féltek amiatt, hogyan fognak majd a fiatalok együtt boldogulni. De közös életük alatt bebizonyították, hogy együtt mindent megoldanak.
Ahogy beszélgetek velük megértem, a korlátok nem annyira a külső körülményekben, mint bennünk vannak. Az előítélet vagy az önsajnálat hatalmas falakat húzhat közénk.
Gábor könyvének egyik mondatát ízlelgetem: „Küzdök Kedvesemért, a szeretteimért, magamért, mert Isten ajándékai Ők nekem! Közben lázadok a megnemértés ellen, a kiszolgáltatottság ellen, az elesettekért, a nálam rosszabb helyzetben lévőkért. Imádom a mosolyt, a nevetést, gyűlölöm az álságot, a hazugságot. Nem kell már menekülnöm önmagam, és a helyzetem elől sem. Szeretek élni, még jobban, mint valaha.”