Hírek
2013. Október 20. 12:30, vasárnap | Helyi
Legalább még ugyanennyi sok szép évet!
Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a László Imre Nótakedvelők Klubja.
Népes sereglet gyűlt össze a Béke téri étteremben, mindenki csinosan, elegánsan kiöltözve. Ünnepre érkeztek, hiszen a nóta klub 30. születésnapja alkalmából vacsorával egybekötött nóta- és táncestet szerveztek október 19-én. Körülbelül 340 vendég érkezett a gálára. A műsort a Vasas Táncegyüttes nyitotta meg, majd a 6 éve alakult Pentelei Kéknefelejcs Népdalkórus kedveskedett a jelenlevőknek vidám dalokkal. A műsorvezető Rauf Pál, a klub alelnöke volt, aki maga is énekelt a közönségnek. Szloboda György, a klub jelenlegi elnöke ünnepi köszöntőjében felidézte az elmúlt 30 év fontosabb állomásait. Szinte összeszámolni sem lehet a három évtized programjait, a nótaesteken kívül kirándulások, nagyrendezvények gazdagítják a közös emlékeket. Külön köszöntötték az alapító tagokat is, és emlékérmet adtak át azoknak, akik sokat tettek a klub működésért. Az eseményre ellátogatott Csantavér küldöttsége is.
A köszöntők után a Csillag születik tehetségkutató verseny győztese, Fejér megyei kötődésű Mészáros János Elek lépett a színpadra.
A tenor szereplése után a vacsora következett. Majd a második felvonással folytatódott a műsor. Budai Beatrix, Farkas Rozika, Zsuzsa Mihály, Nógrádi Tóth István, Nagyidai Margit, Vállay Éva, Lente Lajos, Gránát Zsuzsanna, végül, de nem utolsó sorban Fényes György. Az előadóművészeket Bojsza György és zenekara, Fehérvári János, Kéri György, Vass Antal kísérte.
Természetesen, az alkalomhoz illően, nem maradhatott el a születésnapi torta sem. A jubileumi rendezvényt tombola, és táncmulatság zárta.
Zsuzsa Mihály idén februárban már vendégeskedett a nóta klubban. Akkor elénekelt egy általa költött dalt egy ismert dallamra, amelyet most ismét előadott a jubileumi alkalom kapcsán:
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.












