Hírek
2014. November 03. 06:33, hétfő | Helyi
Levél egy megszületendő kisgyerekért
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom, de szépen meg kérem, szenteljenek egy kevés időt levelem elolvasására. 26 éves egyedülálló kismama vagyok, és nagyon el vagyok keseredve.
Így kezdődött az a levél, amelyet R. Mária elküldött számtalan üzletbe, bolthálózathoz, amelyben leírja kétségbeesésének okát. Én a Vianniban (álljon itt a nevük) láttam, olvastam. Ez az egy üzlet vállalta ugyanis, hogy helyet ad a fiatalasszony kérésének. Össze is gyűlt a vásárlók adományából 40.000 forint, amelyet a bolt egy „babacsomag” kíséretében át is adott a fiatalasszonynak. Egyébként ez volt ez egyetlen üzlet a számtalan hely közül, ahol segítőkezet nyújtottak Marikának. Íme a története:
Marika együtt élt gyermeke apjával, munkája is volt: eladóként dolgozott egy ruházati boltban. Nem éltek nagylábon, albérletben laktak, de tervezhető, kiszámítható volt az életük. Előtte sokáig feketén dolgoztatták, de leszámolt, s elment ugyan kevesebb pénzért, de bejelentett helyre dolgozni, mert babát szerettek volna. Sikerült is áldott állapotba kerülnie, azonban veszélyeztetett terhes lett.
- Márciusban kirúgott a főnököm. Napok alatt összeomlott az életem. Nem volt pénzem, nem tudtam kifizetni az albérletet. A bank felmondta a hitelemet, s egy összegben követelte vissza. Volt előfizetéses telefonom, mivel nem tudtam fizetni, a szolgáltató azonnal kérte a készülék új árát… a párom nem bírta a nehézségeket, folyamatosak voltak köztünk a veszekedések, elhagyott bennünket. Itt vagyok szívem alatt a vágyott kisfiammal, aki mindjárt megszületik, s fogalmam sincs, mi lesz velünk.
- Szüleid?
- Édesanyám egyedül neveli még négy kiskorú testvéremet, most nála lakom, de heten nem lakhatunk majd az albérletben. Nem is tudunk megélni. Annyira félek, hogy el akarják majd venni a gyermekem, hogy szinte beleőrülök. Az ingyenes jogsegélyszolgálaton segített az ügyvédnő, s a munkaügyi bírósághoz fordultam a volt munkáltatómmal szemben. A volt főnököm először fenyegetett, hogy úgy se érek vele semmit, különben is majd a költségeket is nekem kell fizetni, majd felajánlotta az ügyvédjének szánt pénzt, ha visszavonom a keresetemet. De nekem az egész életem ment tönkre, nem hátrálhatok meg, s novemberben lesz az első tárgyalásunk. Sajnos, hiába fordultam a dunaújvárosi önkormányzathoz semmiféle segélyre nem vagyok jogosult, s a kirúgás miatt nem lesz meg a szükséges munkaviszonyom sem, így se szülésit, se gyedet nem kaphatok. A családok átmeneti otthonába megpróbálnak beköltöztetni, ha majd megszületik a kisfiam. Eddig bárhová fordultam segítségért, mindenhonnan az elutasítást kaptam. A ruháimat a Vaterán eladogattam, hogy ebből vegyek a kisfiamnak kelengyét. De még nincs anorákja, téli ruhái, babakocsija…
A levél így fejeződik be: „Nagyon szégyellem magam hogy zavarom Önöket a problémáimmal, de hiszem, hogy vannak még jó és segítőkész emberek, és hogy Önök is közéjük tartoznak! Ha megesett rajtunk a szíve és módjukban áll segíteni, akkor én/mi mindenféle segítségnek nagyon tudnánk örülni, és nagyon hálásak lennénk érte. Higgyék el, nagyon jól jönne a segítségük, és nagyon nagy szükségünk lenne rá.”
/Ha valaki szeretne és tudna nekik segíteni jelentkezzen az info@infodunaujvaros.hu mailcímen vagy a 06309929400-on./
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
