Az Íriszesek pedig már javában készülnek a december 21-i Karácsonyi verses teadélutánjukra. Előtte azonban november 28-án a magyar népdal és népköltészet hete és a télbe hajló természet szolgált irodalmi összeállításuk témájául. S micsoda véletlen, épp Kányádi Sándor poétikájával ütötték fel műsoruk alaphangját, aki másnap, november 29-én városunkba érkezve, személyesen hozta közénk az irodalmat.

A főiskola könyvtárárába a Pálinkás István vezette estre többen is Kányádi-kötettel jöttek, amelyeket szíves-örömest kézjegyével látott el a bivalytejen felnőtt költő (aki bivalytejen nő föl, állítólag tehetséges, - szülei bivalytartók voltak…).

– Bejártam a Földgolyót, mindenütt megfordultam, ahol magyarok élnek. Megnyugtatásul mondom, mindenhol magyarok élnek – gondolattal indított Hargita szülötte, a 82. esztendejét taposó költő. – A kenyerem javát Kolozsváron ettem meg, több mint harminc évig dolgoztam a Napsugár című gyermeklapnál. Az író-olvasó találkozók – hála Benedek Eleknek, aki Erdélyben útjára indította ezeket – arra is jók, hogy önmagunkról az irónia hangján beszéljünk. A felnőttség jele az önmagunkon nevetés képessége, amelyet Arany Jánostól és Illyés Gyulától tanultam.

Egy ilyen után, ha valaki úgy fogalmaz, hogy „a költővel találkoztam”, ezt túlzásnak tartom, hiszen a költő csak halála után válik azzá, ha még akkor is kézbe veszik a verseit, az nem elég, hogy költőnek hiszi magát.

A neves irodalmár a „jóhiszemű kételkedés” híve. Az idegen szavak használatáról az a véleménye, hogy az a műveltnek látszani akarók sajátja. A reformkorban kivívtuk a magyar hivatalos nyelvvé válását, amely önmagából, önerőből újult meg. Az államalapító Szent István idején a kereszténységet olyan iramban vettük föl, hogy majdnem a nyelvünk is ráment. Azonban a papok úgy gondolták, hogy az Úristennek sem lehet tetsző, hogy nem az anyanyelvén mondják a hívek az imát, s nem magyar nyelven temetnek, így hát lefordították a Halotti beszédet. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, és magyarul gondolkodunk – ezzel megadta a választ az est során általa többször feltett (költő)kérdésre, hogy „mi a célja a mi kis nemzetünknek?” – Mindig volt képességünk arra, hogy megmaradjunk, ez a mi „megtanulhatatlan” nyelvünk őrzött meg végig! A magyar nyelv egy ural altáji nyelv-családból származik, ami nem zárja ki a finnugor nyelvrokonságot. (Móricz Zsigmond szókincsének – miként a magyar nyelvnek - 65%-a finnugor eredetű szavakból áll.)

- Nehogy azt higgyék, hogy én nagy „finnugrász” vagyok, én csupán a szavak vándorköszörűse vagyok, a kicsorbult főneveket, névszókat megélezem. És nincs különbség gyermekvers és felnőtt vers között, csak vers van! Kútász, kútépítő is vagyok. Budapesten a tabáni templommal szemben van egy hargitai kút, Elek apó kútja. Azok emlékére állítottuk fel az iskolások támogatásaiból, akik nem lehettek Benedek Elek olvasói, mert öt-hat-hét évesen meghaltak 1956-ban. Azóta Nagykovácsiban, Sopronban, Székelyudvarhelyen, Nyársapáton is van már egy-egy Elek apó kút, amelyekhez a kövek Hargitáról valók – árulta el a magyar nyelv és irodalom nagykövete dunaújvárosi közönsége előtt.

Szente Tünde