Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Július 19. 06:36, szombat | Helyi

Magabiztos győzelem a görögök ellen

Magabiztos győzelem a görögök ellen

Sorsdöntő mérkőzést játszott a magyar női vízilabda válogatott a budapesti Európa – bajnokságon a görögök ellen.

A mérkőzés elején mindkét csapat sok lehetőséget hagyott kihasználatlanul, majd egy emberelőnyös támadás végén Keszthelyi Rita szerezte meg a vezető találatot a magyar együttesnek. A negyed vége előtt két perccel Keszthelyi ismét szép gólt jegyzett, majd Antal Dóra is betalált, így hárommal már vezetett is Merész András együttese a görögök ellen.

A második negyed elején a görögök is betaláltak, az első két támadásuk végén már egy gól volt a differencia. Takács Orsolya ezekre viszont válaszolni tudott. De két és fél perccel a vége előtt a görögök ismét egyre hozták a különbséget, azonban Kisteleki Dóra szép támadás végén újra két gólra növelte az előnyt. Az utolsó percben még Antal Dóra is mattolta a görög kapust.

A második félidőt szintén a görög válogatott kezdte góllal, de még mindig két találatos hátrányban voltak. A negyed felénél viszont Bujka Barbara volt eredményes, ismét három találatos volt a különbség. Emberelőnyből pedig Czigány Dóra növelte négyre a magyar előnyt. Roumpesi, a görögök csapatkapitánya viszont ezután mattolta Bolonyait. Majd Kisteleki Dóra tíz másodperccel a negyed vége előtt újra betalált.

Az utolsó nyolc percet is a görögök kezdték góllal, Tsoukala volt eredményes, majd Antal Dóra újra négyre hozta a különbséget. Ezután Tóh Ildikó is gólt szerzett egy szép támadás végén. A gólgyártást a görögök folytatták, Plevritou távolról, emberelőnyből lőtte a játékszert a kapuba, majd Bujka centerből ismét betalált, így a végén öt találattal nyert a Merész – csapat.

Magyarország – Görögország

12 – 7 (3-0,3-3,4-2,2-2)

Magyarország: Bolonyai, Gangl , Czigány, Antal, Kisteleki D., Szücs, Takács, Illés, Keszthelyi , Tóth, Bujka, Csabai, Kisteleki H. Szövetségi kapitány: Merész András

Merész András:

- Koncentrációban sokkal jobbak voltunk, mint két nappal ezelőtt, lelkileg is nagyon össze tudtuk szedni magunkat. Ma csapatként játszottunk, jó volt látni, hogy mindenki azt játssza, amit tudunk. Most jönnek az angolok, koránt sem lesz annyira egyszerű mérkőzés, mint amire elsőre gondolnánk. Azon a találkozón az addig történteket magunk mögött kell hagynunk, és csak oda kell koncentrálnunk.

Antal Dóra:

- A védekezésünk nagyon jól összeállt, újat húztunk, ezt a görögök nem tudták lekövetni. Ha hátul minden jól megy, akkor elől is megy a játék, ennek is köszönhető, hogy pontosabban be tudtuk fejezni a támadásokat. A hét kapott gól pedig szerintem nagyon jónak mondható. A hibáinkat javarészt kijavítottuk, ezt a meccset is kiértékeljük majd, és úgy megyünk tovább.

Keszthelyi Rita:

- Tiszta fejjel tudtunk a medencébe ugrani, elfelejtettük a hollandok elleni fiaskót, így magabiztosan tudtunk játszani. Fizikálisan elfáradtunk rendesen, brusztos mérkőzés után vagyunk, de ellenfelünk jobban kivolt fejben és fizikálisan is. Ez lehetett a kulcs a mai találkozón.

Címkék: eb, vizilabda

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.