Hírek
2014. Január 13. 19:45, hétfő |
Sport
Forrás: Infodunaújváros
Magabiztos győzelem a szezon elején
Férfi Futsal NB2 bajnoki mérkőzésen csapott össze egymással a DF Green Pet FC és a Garvittax, január 13-án a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
DF Green Pet FC – Garvittax
15 - 1
(9 - 0)
A tabella harmadik helyén álló újvárosiak sokat készültek az elmúlt időszakban, s úgy tűnik, hogy a munka nem maradt eredmény nélkül. Nagy Attila fiai szép játékkal arattak győzelmet a sereghajtó Garvittax felett.
A mérkőzés elején Ivacs, Rozsos, majd Németh hozott három percenkét, egy-egy gólt, s ez meghozta a többiek kedvét is. Nagyon kapkodniuk nem kellett a zöld állatkáknak mert, egészen a 27. percig nem született meg a szépítő gól, ekkor viszont jött Tokár, lőtt Lieszkovszky hálója felé, gól. A hátralévő percekben még négy gólt rúgott a hazai csapat, s az utolsót Aradi ragasztotta Hangodi kapujába. A végeredmény DF Green Pet FC – Garvittax 15:1 (9:0).
A meccs végén elégedetten nyilatkozott a klub szakmai igazgatója, Zemankó Zoltán: Azt sem titkoljuk, hogy szeretnénk dobogós helyen végezni, sőt ha lehet a rájátszás felsőházába jutni.
DF Green Pet FC: Lieszkovszky Zalán, Schrancz László, Ivacs Gábor, Aradi Csaba, Márki Dénes, Hangodi István, Miháldi Ferenc, Menyhei Zoltán, Gieber Gyula, Kovács Arnold, Rigó László, Németh Tamás, Berényi Balázs, Facskó József Tamás, Pletser Zoltán, Rozsos József, Gyenizse Tamás, Rajna Róbert
Gólok: Ivacs (6), Rozsos, Németh (2), Rajna, Pletser, Berényi, Márki, Aradi
Garvittax: Hangodi István, Miháldi Ferenc, Menyhei Zoltán, Gieber Gyula, Kovács Arnold, Vitányi Márk, Verebes Gergő, Tokár Csaba, Vlasics Ádám, Boross Tamás, Bocsev Balázs, Himmer Donát
Gólok: Tokár, Verebes (öngól)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.













