Hírek
2017. Január 12. 07:46, csütörtök | Helyi
Magyar Kupa - Győzelem és továbbjutás
Remek játékkal, tartalékos felállásban is 5-2-es sikert aratott az UTE ellen a DAB, mely bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
Sorsdöntő mérkőzés várt a DAB jégkorongozóira szerdán este, ugyanis ahhoz, hogy bejussanak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, mindenképpen le kellett győzniük az Újpest gárdáját a selejtező utolsó fordulójában.
Az elszántságra nem is lehetett panasza a hazai drukkereknek, ugyanis az Ölandert, Nagy Márkot és Borbás Gergelyt is nélkülöző Acélbikák remekül kezdtek, s Dansereau emberelőnyös góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, melyet Becze találatával a 12. percben meg is dupláztak (2-). A vendégek jobbára szabálytalanságokkal próbálták megtörni a DAB-ot, ami abból a szempontból sajnos sikerült is, hogy a liga egyik legjobbját, Dansereau-t agyrázkódással kellett az öltözőbe kísérni az első felvonás végén.
A második harmadban parádésan bosszulták meg a csapattársukat ért sérelmet a Bikák, mert Cseter 21., majd a 27. percben is mattolta Ágoston kapust, így a meccs derekához közeledve már négygólos előnynek örülhettek a dunaújvárosi drukkerek (4-0). Ekkor tért magához az UTE, mely egymás után három emberelőnyt is kapott, de a remekül védő Duschek vezérletével megtartotta magabiztos vezetését a DAB, ám tekintve a hazaiak egyre vékonyodó játékosállományát, ígért még izgalmakat a zár felvonás.
A harmadik etapot ismét a DAB kezdte jobban, mégis az UTE szerzett gólt: egy saját harmad előtt eladott korongból Frolik találta meg a hálót, s mikor a 47. percben Benk is pontosan lőtt a jobb felsőbe, újra teljesen nyílt lett a meccs (4-2). ebben az időszakban nagyon nyomott az UTE, de a Bikák önfeláldozóan védekeztek, s amikor kellett lassították a játékot, így tartani tudták kétgólos előnyüket. A véghajrában kockáztatott a fővárosi alakulat, kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, de Becze üres kapura szerzett találata végleg eldöntötte a találkozót, melyet megérdemelten, 5-2-re nyertek az Acélbikák, akik ezzel bejutottak a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.
Szilassy Zoltán: - Harminc percen keresztül szabad korcsolyáztunk, utána elkezdtünk dolgozni, kicsit szorosabbá tudtuk tenni, de ez ma ennyire volt elég sajnos.
Heikki Mälkiä: - Az első harmadban jól játszottunk, jól működött a csapdázásunk. A második harmadban aztán rengeteg kiállítás volt, az utolsó húsz percben pedig passzívvá váltunk. Sok munkánk van még mindig, de mindenképpen pozitív, hogy nyerni tudtunk. A korong nélküli játékunkon és a letámadásunkon még nagyon sokat kell csiszolni, de természetesen nagyon örülök a sikernek!
DAB — UTE 5-2 (2-0, 2-0, 1-2)
DAB: Duschek — Hudec, Hruby (1), Azari (3), Cseter 2, Dansereau 1, Ladygin (1), Lévai, Becze 2, Török (1), Kaszkov (1), Lencsés (1), Hüffner, Tanka, Németh, Odnoga, Kis, Léránt (1). Vezetőedző: Heikki Malkia.
UTE: Ágoston — Hegyi, Gröschl, Dósa, Szalma, Tóth, Huba, Kiss, Nemes (2), Benk 1 (1), Frolik 1, Nagy, Kovács, Csanyi, Hebar, Ropret (1), Virág, Pokornyi, Dömötör, Turbucz, Pápa. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

