Hírek
2014. Augusztus 11. 20:13, hétfő | Helyi
Diákhitel: segítség, lehetőség, megoldás
Még mindig népszerű...
A felvételi ponthatárok július 24.-i kihirdetése óta folyamatosan nő a Diákhitel I- II. konstrukciók iránti érdeklődés.- tájékoztatott a Diákhitel Központ. Idén már most több mint félszázan nyújtották be kérelmüket, ami növekvő tendencia a tavalyi évhez képest.
A Diákhitel elsősorban azoknak nyújt segítséget, akiket a szülei nem tudnak támogatni tanulmányi díjaik finanszírozásában, illetve akik másoddiplomát szeretnének.
Két lehetőség közül tudnak a tanulók választani: Diákhitel1 és Diákhitel2, tájékoztat Vén Rita, ügyfélkapcsolati vezető, FHB Bank Zrt.
A Diákhitel1 konstrukció: Szabad felhasználású, Képzési formától függetlenül bárki felveheti, Maximum havi 50 000 forint lehet és bármire költhető.
A Diákhitel2 konstrukció: Kötött felhasználású, Kizárólag önköltséges képzésben résztvevő hallgatók vehetik fel, Kizárólag a képzési költség fizetésére és maximum a képzési összeget vehetik fel.
A Diákhitel visszafizetését egyedülálló módon nem azonnal a hitelfelvétel után kell megkezdeni. Törleszteni csak a hallgatói jogviszonya megszűnése után, illetve legkésőbb 35. illetve 40. életévének betöltését követő negyedik hónap első napjától kell. A hitelt felvevőknek a kölcsön és a kamat összegét kell visszafizetnie. A tartozás két részből áll: a tőketartozásból és az ügyleti kamatból. Az adott évben meg nem fizetett kamatot évente egyszer, december 31-én tőkésítik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.