Hírek
2011. Október 22. 14:29, szombat |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Megverte adósát – kommandósok kapták el
A rendőrség kezdeményezte az előzetes letartóztatását annak a maroslelei férfinak, aki évek óta rendszeresen adott kölcsön 100 százalékos kamatra a helybelieknek. Az uzsorást végül egy adósa jelentette fel, akit megvert.
A saját háza előtt kommandósok segítségével fogták el szerdán az uzsorást. A 35 éves maroslelei férfi 2005 óta több embernek is adott rendszeresen kölcsön, 100 százalékos kamatra. A rendőrség jelenleg hét sértettről tud.
„A sértettek általában azért kértek kölcsön mert, egyébként is szorult anyagi helyzetben voltak, és ezt használta ki az uzsorás, aki 100 százalékos kamatra adott kölcsön, és ezt követelte tőlük vissza” – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mint mondta: „ezen különböző összegek a néhány ezer forinttól egészen a 200 ezer forintig terjedtek. A sértetteknek többnyire a megélhetésére kellett az összeg, így a magas törlesztőrészletek igen nehéz körülmények közé sodorták őket”.
A többszörösen büntetett előéletű férfi elsősorban falubelieknek adott kölcsön. Egy maroslelei nő is tőle kapott pénzt. Ő munkanélküli, férje rokkantnyugdíjas, három kiskorú gyermeküket a családi pótlékból és segélyekből nevelik, ezért nagykorú fiával szinte havonta fordultak az uzsoráshoz. Az asszony azt mondta, az uzsorás végül 40 ezer forint helyett már 400 000-et követelt vissza. A tartozás miatt fiát megverte, őt pedig megfenyegette.
A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását. Mivel valószínűsíthető, hogy az uzsorás másoknak is hasonló feltételekkel adott pénzt, várják a további sértettek jelentkezését. (pr)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Január 31. 10:43, szombat | Kék hírek
A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
2026. Január 30. 13:44, péntek | Kék hírek
Bekábszerezve lövöldözött Balatonszepezden
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára elrendelte a bíróság annak a 60 éves férfinak a letartóztatását, aki január 28-án este kábítószer hatása alatt lövöldözött a balatonszepezdi házának udvarán.

