Hírek
2016. Október 29. 10:27, szombat | Helyi
Méltón és biztonságban emlékezzünk meg elhunyt szeretteinkről
Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából eltávozott szeretteinkre, barátainkra emlékezünk.
Ebben az időszakban sokan útra kelnek annak érdekében, hogy leróják kegyeletüket, és elhelyezzék a megemlékezés és a szeretet virágait.
A megemlékezés mellett tisztában kell lenni azzal, hogy ez az időszak - különösen a 2016. október 29. napja és 2016. november 1. közötti hétvége és munkaszüneti napok - az átlagosnál is nagyobb veszélyt jelenthetnek, mivel sérelmünkre a temetőkben, illetve azok közvetlen környezetében számos bűncselekményt követhetnek el.
Az alkalmi lopások elkerülése érdekében célszerű egyfajta védelmi mechanizmust kialakítanunk, amely hatásos az értékek megóvására. Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak, mint például a sírokra helyezett táskák, szatyrok, illetőleg egyéb értékek könnyű prédát jelentenek az elkövetőknek, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása nélkül is, könnyedén eltulajdoníthatnak.
A tömegközlekedési eszközökön és a temetők környékén is fokozottan figyeljenek értéktárgyaikra. Tegyék azokat biztonságos, nem látható helyre. Lehetőség szerint kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcát, az iratokat, a telefont és legyenek nagyon körültekintőek, óvatosak. A tolvajok sok esetben az áldozatok figyelmetlenségét, jóhiszeműségét használják ki értékeik eltulajdonítására.
A gépkocsival közlekedők szintén sokat tehetnek a gépjárműlopások- és feltörések megakadályozását illetően: ügyeljenek arra, hogy az értékeiket biztonságos helyre tegyék, illetve a járművük ajtaját, az ablakokat és a napfénytetőt az autó elhagyása előtt zárják le, és ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot, értéket a gépkocsiban.
A Fejér Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya ünnepek után várja a károsultak bejelentéseit.
Amennyiben Ön bűncselekmény áldozatává vált, a sérelmére bűncselekményt követtek el, segítségért fordulhat a Fejér Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályához a 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1. szám alatti ügyfélfogadási helyen ügyfélfogadási időben (hétfő: 9.00 – 13.00, kedd: 13.00 – 15.30, szerda: 13.00 – 17.30, csütörtök 9.00 – 13.00, péntek: nincs ügyfélfogadás, telefonon: 22/512-612).
A megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében kérjük, legyenek körültekintőek, vigyázzanak értékeikre, testi épségükre. Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a megemlékezésé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
