Hírek
2014. Október 03. 10:15, péntek | Helyi
MSZP - elnöki támogatás
- Meg tudtuk volna tölteni a Dózsa mozit, de nem akartuk. Beszélhettünk volna órákon keresztül, de nem az volt a célunk- hangsúlyozta Pintér Attila, az MSZP helyi elnöke a pártelnöke látogatása kapcsán.
Tóbiás József Fehérvárról érkezett városunkba az MMK-ban tartott zárt körű megbeszélésre, ahová kizárólag az újságírókat és az aktivistáikat hívták el. Elsőként Pintér Attila az Összefogás polgármester-jelöltjeként mondta el programját, s hangsúlyozta, hogy készen áll a feladatra, s elérkezettnek látja az időt, hogy megnyerjék a választást. Hangsúlyozta, hogy városunkban akkor történt jelentős fejlődés, amikor az MSZP vezette a várost.
"Olyan várost szeretnénk, ahol a vezetők nem csupán helyi ügyekkel foglalkoznak, hanem olyanokkal is, mint az oktatás,a szociális szféra, amelyeknek további sorsa nem helyben dől el...
Olyan várost szeretnénk, amelyben mosolyognak az emberek, mert érdemes itt élni."
A jelöltjeik ilyen várost szeretnének. Elmondta, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak az utcán standolva, az emberek bizakodnak, s lelkesítik őket.
Majd bemutatták az aktivistáknak jelöltjeiket is.
Tóbiás József elmondta, hogy Fehérvárról jön, ahol szintén lelkesek és felelősek. Hangsúlyozta, hogy október 12-én nem csupán önkormányzati testületet választunk, hanem sorsot is.
"Október 12. annak a lehetősége, hogy a hétköznapi hősök is kapjanak végre esélyt. Erős Magyarország csak a leggyengébb állampolgárának az ereje szerint lehet erős."
Kijelentette, hogy Dunaújvárosban győzni fognak, s Pintér Attila lesz a polgármester. Bizakodás mellé az aktivisták munkáját kérte.
Pintér Attila megköszönte a részvételt, majd mintegy zárszóként elmondta, hogy készen áll a feladatra, s tudja, hogy bár az állam nem csupán a feladatokat, hanem a hozzáadott pénzt is elvonta az önkormányzatoktól, így kevesebb a polgármester mozgástere, de majd pályázatok segítségével megteremti a működés és a fejlődés feltételeit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
