Hírek
2012. Július 05. 19:10, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Munkahelyvédelmi terv - A vállalkozói érdekképviseletek jelentős segítséget várnak a programtól
A vállalkozói érdekképviseletek szerint jelentős segítség lehet a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a kormányfő által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag.
Orbán Viktor miniszterelnök tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett meg hétfőn. Ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentenék. A tartósan munkanélküliek alkalmazásakor az első két évben a munkáltatóknak nem kellene fizetniük dolgozóik után, a harmadik évben pedig a tervek szerint a jelenlegi fele lehet a munkáltatói teher. A program részeként egyebek mellett csökkentenék a kis cégek adó- és adminisztrációs terheit is.
Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke szerint a kis- és középvállalkozások (kkv) már régóta vártak egy ilyen programot.
A hazai kkv-k jelentős versenyhátrányban vannak, miközben ez a szektor adja a versenyszféra által foglalkoztatottak 72 százalékát. Az ebbe a körbe tartozó vállalkozások jövedelemtermelő-képessége alacsony, ezért a jelenlegi bérterhek magasak a szektor számára - fejtette ki Vadász György.
Az ügyvezető elnök kitért arra is: nagy előrelépés lenne a kkv-k számára az adminisztrációs terhek tervezett csökkentése. Magyarországon jelenleg a GDP 10 százalékát is eléri a bürokrácia terhe, szemben az unió 3,8 százalékos átlagával - közölte.
Az OKISZ a miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomagtól a szektor versenyhelyzetének javulását várja. Vadász György ugyanakkor hangsúlyozta: a versenyhelyzet javulása önmagában nem bővíti a foglalkoztatást, ha nincs gazdasági növekedés.
Vadász György szerint meg kell teremteni a program fedezetét, ez középtávon megtérülő befektetés.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szintén pozitívan értékeli a bejelentett akciótervet. Németh László, az IPOSZ elnöke közölte: bíznak abban, hogy véglegesítése után a program jelentős segítség lesz a kisvállalkozásoknak.
Németh László kiemelte: a bejelentett, a kisvállalkozások számára kedvező adóváltozások lényegi előrelépést jelenthetnek. Az IPOSZ elnöke is hangsúlyozta az adminisztratív terhek csökkenésének jelentőségét.
Kitért ugyanakkor arra: ezeket a vállalkozásokat "helyzetbe is kell hozni". El kellene indítani olyan programokat, amelyek segítségével munkához juthatnak, az akciótervnek akkor lehetne igazán komoly hatása - fogalmazott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
