Hírek
2014. Augusztus 23. 09:20, szombat | Helyi
Elsőre vereség sikerült
Nem a legjobban kezdte a Docler Cup küzdelmeit együttesünk.
Acélbikáink a francia Gap csapatával kezdték a küzdelmeket, s bár a harmadik harmadban még vezettek is, végül 5-2-es vereséget szenvedtek az összeszokottabb csapat benyomását keltő vendégektől.
A francia élvonalban szereplő, a nyáron alaposan megerősített Gap csapata ellen kezdte meg a Docler Cup küzdelmeit a DAB együttese. Együttesünkből ezúttal hiányzott a vállműtétjéből lábadozó, de vasárnap már valószínűleg játékra jelentkező Lukas Martinka, de rajta kívül mindenkire számíthatott Donald MacLean vezetőedző. Aki az első felvonásban azt láthatta, hogy együttese erejét jobbára a védekezés köti le, ami nem is volt meglepő, hiszen nagyon ritka az, ha egy csapat már az első edzőmeccsén brillírozik. Ezzel együtt szűk negyed órán keresztül Sevela tartotta nullán a franciákat, s bár a harmad hajrájában meg-megvillantak az Acélbikák is, gól egyik oldalon sem született.
A második felvonásban már aktívabb volt a DAB is, igaz ehhez kellett az is, hogy több alkalommal is emberfórba játsszanak Galaniszék. Ebben az időszakban már lényegesen több veszélyt jelentettek a mieink a Gap kapujára, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A hajrában beleerősítettek a vendégek is, de Sevela továbbra is jól állta a rohamokat, így az utolsó etapra maradt a döntés. A harmadik húsz perc viszont valóságos gólesőt hozott, de csak rövid ideig úgy, ahogy reméltük. A franciák már a második percben megszerezték a vezetést egy kontra után, ám erre Peterdi duplájával válaszolt a DAB, mely a 48. percben 2-1-re vezetett.
A vendégek azonban nagy hajrát nyitottak, s az utolsó tíz percben könyörtelenül kihasználták az Acélbikák védelmi megingásait. A 49. percben az olimpiát megjárt Golicic, majd nem sokkal később Pard és Perez is betalált Sevela ketrecébe (2-4). az utolsó percben kapusát lehozva próbált szépíteni együttesünk, ám ebből is a franciák jöttek ki jobban, akik egy üres kapura lőtt találattal végleg lezárták a meccset (2-5). A vereség ellenére voltak azért biztató momentumok, előjöttek a hibák is, de az biztos, hogy bőven van még fejlődési lehetősége Don MacLean együttesének.
Dab.Docler - Les Rapaces de Gap 2-5 (0-0, 0-0, 2-5)
Dab.Docler: Sevela – Martine, Hüffner, Kiss Á., Galanisz, Azari – Mestyán, Pozsgai (1), Peterdi 2, Somogyi (1), Szappanos (1) – Hruby, Nagy R., Gröschl, Pavuk, Papp – Erdélyi, Dörök, Magosi, Léránt, Hardi R. Vezetőedző: Donald MacLean.
A nap másik mérkőzésén: Cracovia Kraków – Kallinge Ronneby IF 2-4 (1-3, 0-0, 1-1)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
