Hírek
2013. December 15. 23:16, vasárnap | Helyi
Nem csapta be maga mögött az ajtót
Sokáig kérleltem, s magyaráztam, beszélgessünk, bár semmi bulvár-botránykeresés nincs szándékomban. De a tény attól még tény marad: Dr. Markovics György, a kamara titkára december 31-vel távozik megbízatásából.
- Valóban nem csaptam be magam mögött az ajtót. Azt is felajánlottam, hogy a Vállalkozók báljának szervezésében még, ha igényt tartanak rá, részt veszek. Nincs bennem semmi harag, nincs itt semmi összeveszés. Egyszerűen új gazdasági vezető áll januártól munkába, úgy gondoltam, ha már úgyis a váltást és a változtatást fontolom, akkor ez a legjobb alkalom. Egy teljesen új végrehajtó csapat jöhet így létre.
- Ezek szerint nem hirtelen a döntés…
- Nem, semmi esetre sem. De nem is hiszem, hogy ez lényeges lenne. Minden ember életében vannak pontok, amikor mást kell csinálnia, mint amit eddig csinált, szerintem ez sem kivétel. Édesanyám halálát követő nehéz időszak ébresztett arra rá, hogy nekem a családommal kell lennem. Most a hangsúly a feleségemre és a lányaimra tevődik át.
- Négy esztendőt töltött ebben a megbízatásban. Mire a legbüszkébb?
- Nincs bennem büszkeség, de annak nagyon örülök, hogy a Dunaújvárosi Kamara munkájában nagyon fontos lett a szakképzés. Mindig is fontos volt, amolyan „sikerágazat volt” számunkra a szakképzés, de az idén hatalmas eredményeket sikerült ezen a téren kollégáimmal együtt elérnünk. A kiváló szakképző helyek jutalmazása jövőre már a gyakorlatban is megvalósul. Örülök annak, hogy a Kamara Galéria ennyire népszerű lett, igazolásául annak, hogy a műalkotásokat kell a befogadókhoz vinni. És azt is nagyon jónak tartom, hogy egyre inkább vállalkozó-barát a kamaránk. Igyekszünk szolgáltatásokat nyújtani. Ez azonban egy folyamat, s még azért nem mondhatjuk, hogy célt értünk, de úgy érzem, hogy a mi kamaránk jó úton jár. Itt minden többes számban értendő: az elnökséggel és a kollégákkal karöltve valósult meg.
- Valami hiányzik?
- Dolgoznunk kell még a hatékonyabb érdekképviseleten.
- Megvan a további elképzelése?
- Nincs konkrét ajánlatom, most a családom a legfontosabb, de azért remélem, hogy a végzettségeimet, a képzettségeimet és a tapasztalatomat lesz olyan vállalkozás, amely kamatoztatni tudja.
- Szerette ezt a munkát…
- Amikor négy évvel ezelőtt megbíztak a feladattal, nem volt semmilyen kamarai tapasztalatom, de azt hiszem, hogy ez amennyit nehezített a munkámon, annyit segített is. Nem tudtam, nem láttam még a korlátokat, így csak a feladattal törődtem. Nagyon jó kollégákkal, elképzeléseimet támogató elnökséggel dolgoztam együtt, s bizony, ha valami, akkor a csapat nagyon fog hiányozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
