Ugyanakkor mivel a darab alapvetően jó, így nagy rizikó a színpadra állításával még sem volt. Az előadás utáni vastaps legalábbis ezt igazolta.
A konferanszié ( Jászberényi Gábor) nem tévedett, nem is túlzott, ahogy az előadásra invitálta a közönséget: „itt a lányok gyönyörűek nálunk még a zenekar is gyönyörű.”

Valóban a Bartók Táncszínház táncos lányai visszaadták a kabaré hangulatát, s a zenekar ( Koós Hutás Áron, Máté László, Kolta Gergely, Geröly Mátyás, Gulyás Levente) Gulyás Levente vezetésével hozta a minőséget. Nagyon jók voltak.
Mégis volt olyan érzésem, hogy a rendező-koreográfus, Király Attila időnként vagy gyakorta a haját tépte. Még olyan gondolatom is támadt a premier után, hogy a színpad mögül mindjárt csorogni fog kifele a vér, mert simán meggyilkolja a hangosítót és a világosítót, vagy aki az útjába kerül… Ha az említettek túlélték a darabot, az a rendező nagy-nagy lélekjelenlétét mutatja.

A „néző” csak piciket legyintgetett a darab közben, ha itt-ott begerjedtek a mikrofonok, ha nem úgy és nem annyi szólt, mint ami kellett volna, ha nem ott volt, vagy nem annyi fény, ahol lennie kell volna. Majd belejönnek, gondolta, az hibázhat, aki dolgozik. Elfogadta, bár nagyon sajnálta, mert azért csak levett valamennyit az összhatásból, de a premier végéért nagyon, de nagyon kár volt...
A hang és a világosítás ráirányította a figyelmet arra, hogy a legelkötelezettebb színházi rendezés a gyönyörű lányokkal és a „gyönyörű” zenekarral is megbotolhat, ha „az eszközök, a berendezések és ezek kezelői” nem állnak a helyzetük magaslatán.
Én magam azért is néztem meg kétszer a darabot, mert a fotós főpróba után még voltak bennem kérdőjelek, s úgy gondoltam, nem lenne tisztességes, ha nem teljesen elkészült állapotról írnék össze mindenféléket. Tény, hogy másodszori nézésre már sokkal jobban tetszett a darab, és most nem a műszakról írok.
Összegezve: A szereplők rettenetesen igyekeztek, a koreográfia szép volt, a darab ritmusa a második felvonásra egészen felpörgött, akkora már szinte szállt az idő. S annál nagyobb siker nem létezhet, mint amikor a néző nem veszi észre, hogy az előadás a vége felé közeledik.

S hálásan csapkodja össze a kezét, mert jól szórakozott…
A főszerepet Lapis Erika kapta. Ő lett Sally Bowles. Sally, a berlini Kit Kat Klub angol sztárja. Belevaló, vagány fiatal lány, aki arról álmodozik, hogy egyszer felfedezi valaki, és nagyon híres lesz. Addig is élvezi az életet, s nem kötik gúzsba a társadalmi konvenciók.

Abból sem csinál gondot, hogyha minden héten másik férfival él, vagy esetleg kettővel.

Sally Bowles az a fajta nőcske, aki inkább ösztönös, mint tudatos. Az a fajta nő, akiért megőrülnek, ugyanakkor akitől meg is őrülnek a férfiak. Tele van élettel és szenvedéllyel. Akit nem zavar, ha nem tudja, hogy ki lesz születendő gyereke apja, és tisztában van azzal is, hogy ez az életforma sehová nem vezet, de nem tud, és nem is akar rajta változtatni.
Lapis Erika pedig gyönyörű, igazi díva… Mivel inkább díva, így nekem nem volt teljesen Sally Bowles. Nem mindig hittem el neki, hogy nem tudatosan, hanem ösztönösen cselekszik.
Nem mindig hittem el, hogy ő őrülten és igazian beleszeretett a kissé naiv amerikai írójelöltbe:Clifford Bradshowba ( Gasparik Gábor). De mindezt megbocsátottam neki, mert szépen énekelt, jól táncolt, s összességében egy jelenség a színpadon.
Kíváncsi voltam, hogy Clifford Bradshow bisexuális lesz-e a rendezői felfogásában, de Király Attila az eredeti 1966-os darab konzervatívabb szemléletét választotta, így semmi korosztályos felirathoz kötött nem történik a darabban. A berlini lokál levegőjében csak enyhe jelzés szinten van benne minden bukás előtti társadalom jellemzője; az élvezetek mértéktelen és féktelen hajszolása. Diszkrétek a szexuális utalások is. Tehát fiatalkorúak is nyugodtan látogathatják az előadást.
Gasparik Gábor kiválóan formálja meg az amerikai „kívülállót”, aki felismeri a fasizálódásban rejlő veszélyt, s aki nem akar és nem tud közösséget vállalni ezzel. Felelősséget vállalna Sallyért, de a lányt nem tudja kirángatni a Kabaré környezetéből.

A darab sztárja Fraulein Schneider szerepében Hernádi Judit.
A történetben a másik szerelmi szál az idős zsidó zöldséges és a hajdani primadonna romantikus kapcsolata. Alapvetően Hernádi rajongó vagyok, megint nagyon jó volt, ha őt nézem, mindig tökéletesen megértem, mit is jelent valójában színésznek lenni.

Nem szabad megfeledkezni a zsidó zöldségesről, Herr Schultzról. Kiss Attila méltó párja lett a színésznőnek. Hitelesen alakítja azt a kisembert, aki nem érzi, nem akarja érezni a kirekesztést, s azt hiszi, reméli, hogy nem történhet semmi baj, minden ésszerű és normális lesz. Végül is kibánthatná őt, hiszen ő is német? Fraulein Schneider nem meri felvállalni a házasságot a zsidó kereskedővel, inkább a magányt választja, mint a társával együtt járó megpróbáltatásokat. Meg kell említeni Fraulein Kost (örömlány) szerepében Tőkés Nikolettát, s Luluként Polgár Lillát. Lulu a kiöregedett, drogos, piás ex primadonna, jelenléte előrevetíti Sally sorsát is.

A fasizmus Ernst Ludwiggal ( Csadi Zoltán) lép a színpadra. A kedves, bohó fiatalembernek meggyőződése, hogy jó ügyet szolgál, amibe belefér a más vallásúak kirekesztése, az ellentmondók összeverése.

A Kabaré konferansziéja Jászberényi Gábor. Akik fanyalogtak a bemutató után, meg kell mondanom, hogy a főpróbán zseniális alakítást nyújtott. Elementáris volt. Energikus jelenléte meghatározta az egész darab ritmusát. Összekötötte a nézőt a cselekménnyel, s mint egy kalauz vezette végig a történeten. Szerintem így foguk őt látni a továbbiakban is.
Összességében jó alapanyagból egészen jó kis előadást hoztak létre a meghívott művészek a Bartók társulataival együtt. Hogy ez mennyire így van, igazolja az, hogy napokig dúdolja az ember a finálé sorait „Tudod, a halálig rövid az út, rohansz a sír felé. Az élet kabaré, igen egy ócska kabaré igen! De legszebb a kabaré!”