Igen,a nemzetiszínű zászlók erdeje hiányzott az elmúlt évekhez képest. Nemzeti jelképünk lobogtatása "kikopott" az ünnepség kellékei közül, a Jobbiknál volt csak, amúgy diszkrét, konszolidált kokárdássá vált az ünnep.

A Sándor Frigyes Zeneiskola és a Rudas Középiskola diákjai adták a műsort, amelyből csak azok részesülhettek, akik felmásztak a dombtetőre, akik nem akartak tolakodni, esélyük sem volt arra, hogy bármit lássanak... Ha mindenki megállt volna a domb tövénél, mindenki láthatott is volna, de valahogy a tömeg pszichológiája az, hogy minél közelebb a láványhoz, ha engedik..

Ez azért elgondolkodtató.. nem a látvány hiánya miatti sopánkodás, hanem mint tapasztalás az érdekes.

Egyébként jól szerkesztett ünnepi beszéde volt dr. Balogh Ibolyának. Logikusan felépített, még élvezhető is . Finoman átívelt Petőfitől Széchenyiig, majd a napjainkig, ahogy illik egy jó ünnepi beszédnek.

Hangsúlyozta az összefogás szükségességét, csak mai kornak nem a magyarság szabadságért kell kiállnia, hanem az eladósodottság leküzdéséért szükséges az egyetértés.

Beszédét a 12 pont részletével zárta: "Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szeretet, egyetértés.

Egyenlőség , szabadság, testvériség ! "

Ezt követően önkormányzat, civil és poltikai szervezetek helyezték el az emlékezés virágait az emlékműnél.

Képgaléiria megtekintése ide kattintva

Dr. Balogh Ibolya beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaink gyötrelmeit leírhassam. Így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim szívemben ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt. Kínszenvedések helyét. Vártam e pillanatot, nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte. De azért folyvást élt bennem ama hit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Petőfi Sándor minden kor számára érzékletesen írta le naplójában, mit érzett azokban a napokban, amelyek a dicsőséges március tizenötödikét megelőzték. A hitről szólt tehát és az elfolythatatlan tűzről, mely évszázadok, évezredek óta lobog az emberekben.

Ha van szabadságunk, akkor ez a tűz szunnyadni látszik, lángja elcsöndesedik. A mindennapok hamuja elfedi a parázsát. Ám ha az ember fölé elnyomás tornyosul, akkor a tűz felizzik, majd fellobban újra. A nap erejével éget át falat, láncot, söpör el bármit, ami az útjában állna.

Minden népnek megvannak a diocsőséges napjai. Azok a napok, amelyeken és amelyekre emlékezve olyan tisztának és nemesnek érezhették és érezhetik magukat, amilyenné minden ember hasonlítani akart. Így van ez, amióta világ a világ és így lesz még sokáig. Hiszen éppen napjainkban igyekeznek újabb, teljesebb szabadságukat kivívni, kikényszeríteni tízmilliók Afrikában és szerte a Földön százmilliók élnek még ma is elnyomó oligarchák, rezsimek uralma alatt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Március tizenötödike nemzeti jelkép. 1848 óta magyarságunk szimbóluma. Az egyike azon kevés nemzeti ünnepünknek, ami mögé mindannyian teljes szívvel fel tudunk sorakozni. Nem megosztó, hanem összekovácsoló erejű. Összeköt bennünket, magyarokat. Március tizenötödike nemzetünk történelmének legszebb napjait idézi. Azokat a cselekedeteket és eszméket, amelyeket hazánk minden polgára magáénak vallhatott 1848-ban és napjainkban is. Ezen a kora tavaszi napon a forradalom lendületére egy nemzet összekapaszkodására és mindent elsöprő szabadságvágyára emlékezünk. A márciusi ifjak bátor tettei az első felelős magyar kormány névsora, a tizenkét pont, a Nemzeti dal már gyermekkorunkban a lelkünkbe vésődtek. Nemzeti létünk legfényesebb esztendeje, amíg él magyar a világon, 1848 marad. Persze 1848 gyökere is a múltba kapaszkodik, de a magyar történelem törzse. Melyből újabb küzdelmek, köztük 1956 és 1989 erős ága is kihajtott. 1848 óta Petőfi Sándor és bajtársai, kortársai jelentik az elszántságnak, a bátorságnak, a lelki szilárdságnak azt a mértékét, amihez bárki, aki a nemzet létére hatással lehetett, hasonlíthatja magát. Mert 1848/49-ben a nemzet érdekei felülírtak minden más érdeket és szempontot. Mert példaértékű nemzeti összefogással, vállvetve küzdött a jobb jövőért a plebejus költő, a tanult ügyvéd, a magyarság ügyének elkötelezett arisztokrata, a katonai pályára lépett nemes. Petőfi és Kossuth, Battyhány és Szemere, Vasvári, Vécsei, Teleki és a többiek. De ne csak róluk szóljunk ma. Kérem, engedjék meg, hogy példaként említsem: egy pár évvel ezelőtti felmérés tanulsága szerint honfitársaink a történelmi személyiségek közül Széchenyi Istvánt tekintik a leginkább alkalmasnak arra, aki megoldja egy ország problémáit. Korunk embere 1848 napjaira visszatekintve tisztelettel emlékezik azokra is, akik a szelidebb, megfontoltabb építkezők közé tartoznak. Széchenyinek a nemzet felemelkedése szolgálatába állított európai tapasztalatai, tudása, munkássága, felelősségérzete, áldozatai élénken élnek ma is, hiszen a jelen kihívásai Széchenyi lelkületével is erősen összecsengenek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Százhatvanhárom éve minden nemzedék megélte valamilyen módon magyarságát és mindazt, ami akkor azzal együtt járt. Különböző korokban persze mást jelentett a nemzethez való tartozás megélése. Hiszen minden nemzedéknek más siker, más öröm és más nehézség, kihívás adatik meg. Minden nemzedék ereje, kitartása, lehetőségei mások. Mindnek más kihívást jelentett kiállni a nemzetért. Az 1848-as bátor nemzedék a nemzetért úgy állt ki, hogy szabadságot kiáltott, utcára vonult, tárgyalni kezdett a hatalmasokkal, nemzeti kormányt alakított és hozzáfogott az ország teljes gazdasági, társadalmi, politikai rendszerének átszervezéséhez. Merészségük lenyűgöző, hiszen idegen hatalom uralma alatt is megálmodták Magyarország megújítását, függetlenségét. Az ötvenhatosok nemzedékéhez tartozók az életüket, a munkájukat, emberi kapcsolataikat kockáztatták azokért a napokért. A mi nemzedékünk másfajta nehézségekkel kell, hogy szembenézzen, mint ahogy ezt elődeink megtették. Nekünk a szabadságért nem idegen erőkkel kell megküzdenünk. Nekünk a gazdasági szabadságunkért, a bennünket gúzsba kötő adóssággal kell leszámolnunk. Ezért ma az összetartás, a kitartás ahhoz kell, hoigy mindezt legyőzzük. Kiállni a nemzetért, ez ma is áldozatokat és kemény, következetes, szívós munkát igényel. A mi nemzedékünk sikere lehet, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után végre új fejezetet nyithatunk Magyarország történelmében; lezárhatunk egy átmeneti, bizonytalan és sikeretelen korszakot. Új fejezetet nyithatunk, amely reményeink szerint egy összetartó, sikeres, öntudatos Magyarországé. Kivételes pillanat, hogy ezt a választóvonalat mi magunk alkothatjuk meg. Szabadon és függetlenül az új alkotmánnyal. A mi nemzedékünk sikere lehet, hogy megszabadítjuk az országot a nyomasztó terhektől, visszaadjuk az országnak az önrendelkezés szabadságát. A mi sikerünk lehet, hogy a gyermekeink számára egy olyan, lelkében, államában, működésében megújult Magyarországot adunk át, amelynek nem kell félnie a bizonytalanságtól, a kiszolgáltatottságtól. És mi kell ahhoz, hogy ez valósággá váljon?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A dicső 1848 március tizenötödike örök érvényűen üzeni, mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés; egyenlőség, szabadság, testvériség.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Fogjunk végre össze! Adja az ég, mindannyiunk akarata és ereje, hogy így legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.