A Magyar Kultúra Napján fellépni a New York-i Magyar Házban úgy, hogy semmivel kisebb felelősséggel és elkötelezettséggel nem jár, mint a mai napon a Carnegie Hallban szerepelni, némileg más léptékeket átélve… Nos, nyugodtan mondhatjuk a történelemre visszagondolva: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”
Vegyük sorra a tényeket: teltház, felkészültség, ráhangolódás, komoly próbák a fellépést megelőzően… Mindenki a helyén… Éééés, igen!

Beszakadt a New York-i égbolt. Dr. Fülemile Ágnes, a Balassi Institute (Hungarian Cultural Center, New York) vezetője sem hatódott meg kevésbé Karl Jenkins zeneszerző a Magyar Házban való megjelenésén, mint bárki más… És még voltak meglepetések a kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező épületben: magyarul, angolul egyaránt!
- Az elejétől végig tudtam kísérni Horváth Péterék készülését, munkáját, s az elejétől kezdve jó munkakapcsolatban voltunk! S ha anyagiakban nem is tudtuk igazán segíteni ezt az utat, lelkiekben, tanácsokkal mindenképpen elláttuk őket. Például ennek az alkalomnak a megszervezésével is igyekeztünk hozzájárulni ahhoz, hogy méltóképpen legyen megünnepelve mind a mai nap, mind pedig a kórus ittléte.

- Aztán volt ebben személyes momentum is, ha nem tévedek!?

- Két év után lemondtam a New York-i Kulturális Intézet vezetéséről. Elsősorban, civilben néprajzkutató vagyok, az Akadémia Néprajzkutató Intézetének a tudományos főmunkatársa, ahonnan fizetés nélküli szabadságra jöttem ide. Egyik fő motivációm az volt, hogy szakemberként az idén nyáron lezajlott Swiss Union Folkline Fesztiválnak a kurátori feladatait ellássam. Túl vagyunk a feladaton, visszatérhetek a kutatói feladataimhoz, ahol szükség van rám. Férjem, fiam otthon van. 22-én este ugyanazzal a géppel utazom haza, mint a kórus.

A Magyar Házban a Női Kar kezdte a fellépést, Könyves Ágnes vezetésével, aki tizenöt éve vezeti csapatát, idén ünneplik a születésnapot:
- Nagyon nagy szerencsénk volt az akusztikával, ritka az ilyen terem, amelyik ilyen jól veszi a hangokat. Egymást is jól hallották a lányok és a közönség is jól hallotta őket. Nem volt visszhang, jól szóltak.

- A karnagy háttal áll a közönségnek, az énekesek pedig a karnagy dirigálására koncentrálnak, ritka, hogy reakciókat mérjen? Azt tudni azonban, hogy a háta mögött ül Karl Jenkins, akit a 70. születésnapja alkalmából is köszöntöttek a dunaújvárosiak, talán jelentett valamit? Méghozzá a Bárdok Borával!

- Jenkins is meleg szeretettel gratulált és a mai, Carnegie Hall-i est karmestere, John is meleg szeretettel gratuláltak az egész esthez. A női kar létszáma húsz fő feletti, tizennégyen utaztunk, s bennünk volt a drukk, hogy mást adunk, mint amit egyébként a dunaújvárosi közönség megszokott tőlünk. Az izgalom ellenére, vagy inkább ezért nagyon jól szerepeltek, sikerült. Hihetetlen módon helyt álltak: átélésben, koncentrációban, átélésben, amit már régen hallottam a női kartól. Ezt ők is megfogalmazták, megérezték: „A Salve Reginánál könnybe lábadt a szemem…”, s ahogy mondták a közönség soraiban is. A közönség soraiból szakmabeliek és nem szakmabeliek is gratuláltak.

- A MÁV szimfonikusok vezetője is jelen volt, aki (már nem csodálkozom) dunaújvárosi gimnazista volt…

- Én ott voltam azon a koncerten, amikor a Jenkins-műnek az ősbemutatója volt 2010-ben a MÜPA-ban, amikor játszott is a szimfonikusokkal, s most Ő hallhatott minket a Carnegie Hallban. Gratulált. Tényleg kicsi a világ. Nagyon örültem. Egyébként nagy félelemmel jöttem ki, mert nagyon nagy a város. A szerkezete viszont átlátható, ami egyfajta biztonságot ad akár a metróban, akár másutt. Nem élnék itt, nekem nem ez a miliő kell, de még kilenc napot maradok, s akkor irány a jazz-klub, Central Park… És viszem haza a tapasztalatokat…

Aztán ahogy a Női Kar belekezdett, majd színpadra kerültek az Újvárosi Kanászok, amihez gyakorlatilag kevés volna a ma esti fellépésig tartó idő leírni mindazt, amit domborítottak… Vastaps. Népzenének, feldolgozásnak, táncnak… Meg annak, hogy bármit, akárki mégsem tehet majd ezzel a generációval sem… Vastaps.
Ahogy az egész estnek. És megköszönték a jelenlévők, hogy részesei lehettek valami felemelőnek, aminek addig nem, vagy csak ritkán. Mondjuk így: kegyelmi állapotnak, kegyelmi állapotban.
- Egyet kell értenem velük – mondja Horváth Péter karnagy -, mert ilyen koncertjük együttesen nem volt még amióta én vezetem őket. Természetesen a Női Kar is remek volt, a gimisek brutálisan odatették magukat. Azt tudom mondani, amit Fülemile Ágnes mondott nekem, a Magyar Kultúra Napját ünnepeltük.

Pálinkás István