Hírek
2014. Február 07. 15:49, péntek |
Helyi sport
Forrás: Magyar Labdarúgó Szövetség
Női futsal nemzetközi mérkőzés a főiskolán
Február utolsó szombatján a Dunaújvárosi Főiskola Arénájába látogat a Magyar Női futsal válogatott, aki Oroszország csapatával vív majd meg.
Tavaly harmadik helyen zárt a moszkvai futsal tornán nemzeti keretünk, most itthon van lehetőség a szépítésre, mivel az oroszok könnyen léptek át rajtunk hazai környezetben. A lányok dinamikusak, lelkesek. Küzdeni tudásból és alázatból minden játékosom a maximumot adta, de van még bőven tanulnivalónk, sokat kell fejlődnünk, hogy megközelítsük a világelitet - említette a tornát követően Frank Tamás.
Majd a nyár végén változások történtek a vezetésben, így az eddigi kapitány helyére Sito Rivera érkezett Spanyol országból, hogy tovább vezesse a Női A csapat mellett a férfiakat is és az U21-es válogatott csapatot.
A magyar futsalnak ma sincs szégyenkeznivalója, nem vagyunk messze az európai élvonaltól, most annak érdekében teszünk lépéseket, hogy állandó tagjává váljunk az elitnek és rendszeres résztvevői legyünk a világversenyeknek – mondta el Vági Márton, az MLSZ főtitkára az augusztusi sajtótájékoztatón.
Reméljük jelentős szurkolói támogatás fogja segíteni a lányokat, így biztosan egy kiváló mérkőzés szemtanúi lehetünk 22-én, szombaton délután 17.30-tól a Dunaújvárosi Főiskola A épületében.
Hajrá Magyarok!
Fb
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
