Hírek
2014. Január 13. 09:37, hétfő |
Helyi
Forrás: Infodunaújváros
Nyílt- és Karriernap a DUF-on
Az új év még csak most kezdődött, a Dunaújvárosi Főiskola már nyílt nappal várta az érdeklődő középiskolásokat, szülőket, (tovább)tanulni vágyókat – január 13-án, hétfőn.
Fél 10-től már a helyszínen lévő diákok kaphattak tájékoztatást a szakkollégiumokról (PKSZK, KAC, MSZK, GTSZK), az intézetekről, vagy akár Diákhitellel kapcsolatban is. A Nyílt Nap mellett a munkát kereső hallgatók és a leendő diákok is új ismeretekhez juthattak, illetve betekintést nyerhettek a pályakezdők teendőibe a Karriernapon.
Az ifjabb korosztály képviselőinek egy űrlap kitöltésével kellett igazolni jelenlétüket a regisztrációs asztalnál. A főiskolára érkezőket az intézetek mellett a nyelviskolával és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kollégák is várták az 'A' épület folyosóján felsorakoztatott standjaikkal, ahol bármilyen kérdésre szívesen adtak bővebb tájékoztatást.
A vendégek 10 órakor kezdődő bővebb tájékoztató előadást hallgathatták meg az S01-es konferenciateremben. A bemutatkozás során először a Dunaújvárosi Főiskola rektora, Dr. András István köszöntötte – Jó szerencsével is - a kedves látogatókat. Majd vezette be részletesebben a hallgatóságot az iskolai élet rejtelmeibe. Beszédében hangsúlyozta az életre való hallgatóság nevelését és az egyéniség kibontakoztatását, amelyhez igyekszik a főiskola mind struktúrájával, mind szellemi támogatásával segíteni az ambiciózus hallgatókat.
A folytatásban Balogh Bertalan a Dunaújvárosi Főiskola Kommunikációs Központ szakügyintézője és a Hallgatói Önkormányzat képviselői tartottak egy-egy prezentációt. A felvételi eljárás fontosabb mozzanatairól, pontszámításról, határidőkről.
A Hallgatói Önkormányzat képviselője, Lenner Tamás tartott rövid prezentációs technikák bemutatást és jó diák módjára megemlített néhány fontos eseményt, amelyet a HÖK szervez diákjainak. Ezek közé tartozik a Gólyatábor, Gólyabál, Sportnap és még számtalan hagyományőrző rendezvény is kiegészíti az őszi félév repertoárját. Ezen kívül szakkollégiumi előadások, TDK tájékoztatás, mentorálás és sportolási lehetőségek is társul(hat)nak egy dufos diák mindennapjaiba.
A Selmeci diákhagyományok történetéről és jellemzőiről tájékoztatta Pap Zoltán a. Rémrendes JÓL Szerencsét! (műszaki informatikus hallgató, Firma) a nagyérdeműt, röviden. Ezt követően kedves barátaival karöltve intonált egy kiváló nótát a ’selmeci összesből’ – General Poppenheimer majd pedig a Bányász ifjúság című dalt énekelték közösen, a jelenlévőkkel is.
A továbbiakban a Pannonjob Kft. látta el praktikus tanácsokkal az álláskeresőket. Jó, ha tudjuk kontrollálni a Facebook falunkon megjelenő képeket, s mondjuk, hiteles e-mail címet teszünk közzé. Továbbá nem árt, ha állásinterjúra kellő önbizalommal s határozott kézfogásra is érkezünk, kopogtatás után. Öntudatos, lényegorientált beszédünkkel szimpátiát kelthetünk, csak úgy, mint a szemkontaktussal, egyenes tartással.
A karriernap másik fontos szereplője az IBM Data Storage System Kft. volt, amely mint sikeres multinacionális cég vett részt és adott érdekes információt a publikumnak. Szó esett az IBM cég történetéről, s megtörtént a cég rövid bemutatása is. Az IBM fontosnak tartja a karrierépítést, így a cég képviselői is megerősítették, hogy igenis fontos egy állásinterjú alkalmával a határozottság, önbizalom – „minden csak a személyen múlik”.
A közel 2 és fél órás tájékoztató után következhetett a Campus-túra, mely részeként még teljesebb képet kaphattak a résztvevők. A körút részeként betekintést nyerhettek az épületekbe, laborokba és kollégiumba is.
Remélhetőleg minden kedves ellátogató sok új és értékes információval gazdagodott a nap során és nagyban segít majd a jövőben meghozandó döntés során.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.












