Hírek
2014. Március 29. 20:06, szombat | Helyi
Nyílt nap a Bartókban
Táncpróba, nyílt próba, jelmezek, színházi sminkek, a Padlás csodái, daltanulás, ismerkedés a színház művészeivel többek között ez szerepelt a Bartók nyílt napjának repertoárjában.
A rendezvény ideje alatt a jegypénztárban különleges kedvezménnyel várjuk az érdeklődőket. A programok ingyenesek!
A megnyitót követően sétára hívták az érdeklődőket A TÁNCSZÍNHÁZBA (Bartók Kamaraszínház, B. épület). Az öltözők, szobák, próbaterem, jelmezvarró helyiség tekintették meg a táncművészek navigálásával.
Majd a Bartók Táncszínház művészeinek részvételével nyílt próbán vehettek részt.
Az aulában kialakított „színész öltözőben” - Bartók munkatársai segítségével- megtekinthették a különböző jelmezeket, kellékeket és a vállalkozó kedvű érdeklődők színházi sminket és hajfonatot is készíttethettek maguknak.
DélutánA PADLÁS CSODÁI (Színházterem) címmel az előadás szereplőinek részvételével technikai bemutatót tartottak a Padlás csodáiból, zenével, fénnyel, énekkel.
A színészek segítségével az érdeklődők megtanulhatták a Padlás „Mert, kell egy hely” című dalát.Végezetül „ÖTLETTŐL AZ ELŐADÁSIG” címmel (Stúdiószínpad) egy darab színpadra állításának menetébe kapnak betekintést a résztvevők: a Szegény Dániel című előadás szereplőivel beszélgethettek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.













