Hírek
2012. Június 27. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
OGY - Szülői beleegyezéshez kötné az iskolák egyházi kézbe adását egy Fidesz-javaslat
A szülők legalább felének beleegyezéséhez kötné a települési óvodák és iskolák valamely egyháznak való átadását a fideszes Pánczél Károly.
A kormánypárti politikus kedden nyújtotta be a köznevelési törvényhez a módosító javaslatát, amelyben azt rögzítené, hogy akkor köthető köznevelési szerződés vallási, világnézeti szempontból elkötelezett intézmény fenntartójával, ha azt az oda beíratott tanulók szüleinek - illetve a nagykorú diákoknak - több mint fele támogatja.
Pánczél Károly indoklásában azt írta, hogy a módosító javaslat a többségi elvet érvényesíti a köznevelési feladatellátásra vonatkozó szerződés megkötésének feltételéül.
Előterjesztése nem változtatna azon, hogy nem sújthatja aránytalan teher, vagyis plusz költség azokat, akik nem akarják egyházi iskolába járatni a gyermeküket.
Egy másik módosító javaslatban a szintén fideszes Pósán László a köznevelési törvényben azt rögzítené, hogy az erkölcstant az állami általános iskolákban az egyes tantárgyakhoz kapcsolódva kell feldolgozni. Jelenleg a jogszabály azt mondja, hogy az állami általános iskolákban kötelező az erkölcstanóra vagy a helyette választható hit- és erkölcstan. Ezzel szemben Pósán László indoklásában azt hangsúlyozza, hogy az erkölcstan az oktatási folyamat része, a hit- és erkölcstan viszont az adott egyház ügye.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
