Hírek
2013. November 15. 19:00, péntek | Helyi
Öreg diák, nem vén diák…
Idén is megrendezésre került - 2013. November 15-én, pénteken - a Dunaújvárosi Főiskola A épületében az újonnan érkezett gólyák tiszteletére tartott Gólyabál, melynek keretében a főiskola polgáraivá váltak.
Az utóbbi évhez hasonlóan idén is a Gólya- és Öregdiák címet viselte a rendezvény. A szervezők ugyan is az elsősök mellett a régebb óta itt tanuló vagy tanult diákokat is szívesen látták.
Az esti kilenc órás kapunyitáskor még csak szállingóztak az emberek, a nagy tömeg még váratott magára. Arnold Miklós, a Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnökének köszöntő szavai után, egy táncbemutató vette kezdetét. Majd az est fővédnöke, Dr. András István, a főiskola rektora üdvözölte az
új hallgatókat, ezt követően pedig a gólyaavatásra került sor. Ennek keretén belül a főiskola új hallgatói kitűzőt tűztek és eskü keretén belül hivatalosan is a főiskola polgáraivá fogadták őket. Az est sztárvendége a Fiesta együttesből már ismert, Csordás Tibor volt. A latin ritmusokkal pezsgő hangulatot varázsolt a parkettre. Amint felcsendültek az ismerős dallamok rögtön megtelt a tánctér és a fellépés egésze alatt így is maradt.
A tombola sorsolás keretén belül értékes nyeremények kerültek kiosztásra a résztvevők között. Akiknek nem kedvezett Fortuna szerencséje még reménykedhettek abban, hogy a DF Fotókör tagjai által készített képekkel megnyerik a „Bál szépe” címet. Ezt a kitüntető címet idén a bájos Gazdag Alexandra zsebelhette be. Éjfélkor pedig már a Simple zenekar húzta a talp alá valót a résztvevőknek. Repertoárúkból számos klasszikus és örökzöld sláger csendült fel az este folyamán.
A régi és új főiskolai polgárok pedig számtalan emlékezetes pillanattal gazdagodtak az estének köszönhetően. Akinek pedig az emlékei a homályba vesznek a DF Fotókör által készített képekből talán sikerül visszaemlékeznie, mi is történt ezen a hideg novemberi estén. Jövőre pedig várható a folytatás.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.












