Hírek
2013. Augusztus 04. 07:12, vasárnap | Helyi
Összeolvasztaná az önkormányzati cégeket…
Szepesi Attila, gazdasági alpolgármester az elmúlt közgyűléseken sokat ostorozta az önkormányzati tulajdonú cégeket illetve azok vezetőit. Írja az Info Dunaújváros.
. A szolgáltatások minőségét kifogásolta a gazdálkodásuk mellett. A miért kérdéssel fordultunk a mindennapi cégvezetésben is jártas, gyakorló gazdasági szakember alpolgármesterhez:
- Az önkormányzati tulajdonú illetve többségi önkormányzati tulajdonú cégek a DVG Dunaújváros Vagyonkezelő ZRT kivételével veszteséggel vagy minimális eredménnyel zárták az elmúlt évet. Természetesen nem csupán a gazdálkodási eredmények számítanak, hiszen többségében szolgáltatásokat végeznek, s ezért az eredmény elmaradása akkor lenne csak elfogadható, ha a tevékenységük színvonalának folyamatosan javulna. Nem megengedhető azonban, hogy nem megfelelően szolgáltatnak, s közben veszteségesen is gazdálkodnak.
- Ostorozta a szemétszállítás burkolt áremelését, és szóvá tette, hogy a gázmotoros cégekben levő tulajdonrészeket el kellene adni az önkormányzatnak…
- A legnagyobb gondnak azt tartom, hogy vannak olyan cégeink, amelyek elméletileg önkormányzati többségi tulajdonban vannak, de gyakorlatilag nem látunk be a működésük minden részletébe. Annak idején úgy alakították meg a céget, hogy bár elméletileg az önkormányzaté a tulajdonrész többsége, jogai azonban nincsenek ezzel arányban. Felügyelő bizottsági tagjaink révén tudunk csak belelátni a működésbe, ez pedig sokkal kevesebb mozgásteret biztosít számunkra, mintha a menedzsment jogokat is gyakorolnánk, azaz többek között az ügyvezetők kinevezésében is döntő szavunk lehetne. Éppen ezért azt szorgalmazom, hogy folytassunk tárgyalásokat a tulajdonostársakkal, hogy ezek az eltérések megszűnjenek.
- Mi a helyzet a tisztán önkormányzati tulajdonlású cégekkel?
- Úgy látom, hogy sokkal hatékonyabb lenne a cégek működése, ha nem lennének ennyire szétdarabolva. Átláthatóbban, kisebb költséggel tudnának működni és sokkal eredményesebben. Meglátásom szerint az azonos profilú cégeket egy cég égisze alá kellene vonni, a kisebbeket pedig megszüntetni, és a tevékenységeiket a nagyobb cégnek átvállalni.
- Azaz?
- Egy vagy két céggé kellene alakítani a DVG-t, a GESZ-t és a partfenntartást és átalakítás után a Dunanettet. A kisebbek tevékenysége ezekbe olvadna bele.
- Feltehetően ennek az előkészítése hónapokat vesz igénybe. Mi a helyzet jelenleg? Hogyan áll a városunk gazdálkodása?
- Bár az állam nagyon sok feladatot átvállalt az önkormányzattól, de természetesen ezzel együtt a költségvetési támogatásunk is csökkent. Nagyon nagy segítséget jelentett az adósságunk jelentős részének elengedése, de nem dőlhetünk hátra, hogy minden rendben van. Ugyanis az előző évekhez képest lényegesen csökkent városunk adóbevétele is. Így nagyon megfontoltan kell gazdálkodnunk, oda kell figyelnünk a költségeinkre, s ugyanakkor úgy kell mindezt megvalósítanunk, hogy a szolgáltatások minősége ne romoljon, sőt. Úgy gondolom, hogy az önkormányzati fenntartású szervezeteknél még elég sok a tartalék. Ezért is tartom fontosnak, hogy „központilag” vegyük rá cégeinket a belső tartalékok feltárására és a hatékonyabb működésre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
