Hírek
2011. November 16. 14:18, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Overdose, a legenda
Frankie Dettori, a világ egyik legjobb zsokéja legendának nevezte a sprinterek között a magyar versenylovat, melynek nyergében vasárnap Rómában diadalmaskodott.
Az olasz zsoké a Pannoniaoverdose.hu oldalnak adott interjújában felelevenítette: izgatott lett, amikor Mikóczy Zoltán társtulajdonos felkérte, hogy Rómában ő üljön a ló nyergébe.
„Overdose legenda a sprinterek között – mondta Dettori. – A verseny előtt pihent benyomást keltett, ami nem is csoda, hiszen rég versenyzett utoljára. Ám a pályára érve ez elszállt, ott már nem mozgott olyan nyugodtan. A versenyt pedig úgy nyerte, hogy érezni lehetett, a ló maga is győzni akart.”
Overdose a római viadalon – amelyen 2008 után másodszor lett első – 1:08.40 perces időeredménnyel haladt át a célvonalon, fél hosszal megelőzve a második Dagda Mort, ezzel pályafutása 16. sikerét aratta. A zsoké a verseny után azt mondta, 75 százalékos teljesítményt kért a lótól, s szerinte Overdose a jövőben még legalább öt hosszt javulhat.
„Végül is könnyű győzelem volt, de ahogy már említettem, azért győzött Overdose, mert pontosan tudja, hogyan kell nyerni. És nyerni is akart!” – fogalmazott Dettori, aki hozzátette, reméli, hogy lesz még alkalma a magyar versenyló nyergében ülni, lehetséges helyszínként pedig Hongkongot említette.
Overdose az elmúlt hétvégén viszonylag hosszú kihagyás után futott ismét, sikere után pedig az is elképzelhető, hogy tulajdonosai télen is versenyeztetik, és elkezdődhet a felkészítése a hongkongi, valamint a dubaji nagy sprintversenyekre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

