Hírek
2012. November 13. 23:06, kedd | Helyi
Paletta Kulturális Szabadegyetem
Az MMK Nonprofit KFT, a Dunaújvárosi Főiskola andragógia szakos hallgatóival közösen november 15-én délután 4 órai kezdéssel indítja útjára a Paletta Kulturális Szabadegyetemet.
A Dunaújvárosi Főiskolán két évvel ezelőtt indulhatott el az Andragógus képzés melyet Dr. Cser Valérius Antalnénak köszönhetnek a főiskola nappali és levelezős hallgatói. A tanárnő Pécsről hozta ide a mostanra sokak által megkedvelt diplomás képzést. A szabadegyetem ötlete a végzős andragógia szakos hallgatók előadássorozatainak meghallgatása kapcsán született meg a tanárnő fejében, aki az előadások sokszínűségét látva azt mondta, hogy ezek annyira jó bemutatók lettek, hogy ezt hallania kellene másoknak is. Gyakorlatilag a városban valamikor működő TIT előadásokat lehetne folytatni, feléleszteni a városiak nagy örömére.
Az ötlet és a szándék gyors elhatározással párosult, melynek eredménye képen megszületett a DF Paletta- Kulturális Szabadegyetem, amelynek helyszíne a városiak számára jól ismert Munkásművelődési Központ. Az idősebb generáció képviselői még emlékeznek az itt működő TIT előadássorozatokra, és a szervezők nem titkolt szándéka az, hogy az előadások régi közönségét is visszacsábítsák az MMK falai közé. A programsorozatot havonta egy alkalommal kívánják megrendezni legfőképpen a DF hallgatóinak prezentációs munkáikból.
Mindjárt az első alkalommal olyan témák kerülnek terítékre, mint a kreatív nyelvtanulás, amelyről Hierné Rozsos Ilona bebizonyítja, hogy az egyik leghatékonyabb formája az idegen nyelv elsajátításának. Szituációs játékokkal kelti fel az érdeklődést a drámapedagógia iránt Komáromi Petra, aki annyit azért előre elárult, hogy a módszer lényege, a dráma és a színház eszközeinek sajátos módozatú használata a nevelésben, a társadalmi problémák végiggondolásában, egyáltalán, a személyiségfejlesztésben. Schuster Krisztina „Emberség a hétköznapokban” címmel tartja meg mentális életmód tanácsadását a gerincferdüléses betegségben szenvedők vagy azok családtagjai számára. S végül, de nem utolsó sorban a paletta november 15-i, csütörtök délutáni további részében Lőrincz-Hanti Andrea ismerteti a jobb agyféltekés rajzolást, amely egy új látásmódra tanít.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek az előadások nem tanfolyamok, viszont kedvet csinálhatnak a nézők számára, hogy elvégezzék például a jobb agyféltekés rajzolás technika három napos kurzusát.
Helyszín az MMK 310 –es terme. A szabadegyetemre a belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

