Évtizedeken át szolgáltak, ma is fontosak!

Löszpart-omlás sokszor volt és lesz (sajnos) a Duna vonalát jobboldalt végigkísérő magas-parton. De olyan nagyméretű partomlás a civilizációs időszakban még sohasem fordult elő, mint amilyen 1964. február 29-én történt Dunaújvárosban. Egy természeti folyamat miatt (amit emberi tevékenység súlyosbított), sok millió köbméter föld omlott le és csúszott el, veszélyeztetve nemcsak a szocialista mintaváros szerepre kijelölt (akkor mintegy harmincezres lélekszámú) új település és vasgyára létét, hanem az akkori hatalom presztízsét is veszélybe sodorta.

A kezdeti kapkodást felváltotta az okok keresésén túl a veszély módszeres elhárításának kísérlete. Az ország legjobb szakértői fogtak össze, hogy sikerüljön úrrá lenni a természeti erőkön, sikerüljön minimálisra csökkenteni a fenyegető veszélyt, sikerüljön elhárítani a vasmű és a város létét megkérdőjelező akár még nagyobb méretű partomlást.

A nagy partcsúszást követő löszpart-stabilizálás fontos (műszaki kvalitásait tekintve akár a városi partfalvédelem különleges objektumainak is tekinthető) elemei a felső Duna-parton sorakozó csápos-kutak. Amelyek mibenlétét és működését vélhetően kevéssé ismerik az itt élők is.

De mit rejtenek a kis házikók?

Igen érdekesnek találta e sorok írója Papp János vetített képekkel illusztrált előadását a felső Duna-parton sorakozó csápos-kutak (ezúttal 4 csápos-kút) teljes körű felújításáról. E felújítás a „Kőtár alatti partfalszakasz védelme, meglevő védőművel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédőmű) I. üteme” című, 324,4 millió forint összértékű pályázat kivitelezési munkáinak része volt. A kivitelező cég a rácalmási székhelyű TIMPANON P+P Kft. volt, ügyvezető igazgatója pedig az előadó.

Kevesen tudják talán, hogy mit is rejtenek a Duna-parton szerényen meghúzódó kis kútházak. Papp János képekkel illusztrált előadása nyomán feltárul mindaz, amit e témáról tudni érdemes.

A négy felújított csápos-kút közül kettő (a kórház mögött levő és a Barátság városrész szélén levő) kétszintes, azaz két vízadó rétegből gyűjti össze a vizet. A másik két, most felújított kút egyszintű, azok a Római városrész mellett helyezkednek el. Mindkét típusú kút mélysége 60 méter körüli. A kutak falazata tégla. A kútházakban találhatók az elektromos kapcsolószekrények és a szellőztető gépház és a csörlőberendezés. A kutak mindegyikében a téglafalakba tartószerkezeteket építettek be hajdan, amelyekhez rögzítették 3 méterenként a fél centi vastag acéllemezeket. Ezek alkotják a járószinteket, melyek a kútkeresztmetszet mintegy harmadát foglalják el. A szinteket acéllétrák kötik össze. Ezen tud(nak) lejutni a munkát végzők a kút aljába, vagy kétszintes kútnál az elválasztó szinten levő szivattyúhoz. Kétszintes kutaknál a közbülső szinten (ez a Barátság városrészi 2. számú kútnál a mínusz 39 méteren van) két búvárharang zárja el a lefelé való továbbhaladást. Az egyik búvárharang (vízzáró tetejének felemelése után) a személyek lejutását teszi lehetővé az alsó szintre, a másik a szivattyúk, berendezések csörlővel való le- és feljuttatásához kell. Üzem közben a búvárharangok zártak. A kút falából körkörösen a vízadó réteg talajába sajtoltak perforált csöveket. Ezek az úgynevezett csápok. Szerepük a talaj minél jobb víztelenítése. A csápokon át a kút alján (kétszintes kútnál a közbülső szinten is) összegyűlik a víz, amit búvárszivattyú továbbítja a felszínre. Motorját automatikusan indítja be, illetve állítja le egy úszókapcsoló a vízszint emelkedésének, illetve csökkenésének (feljuttatásának) megfelelően. A kutak aljáról, illetve ahol van, a közbülső szintről is, a vizet 2 colos cső juttatja a felszínre. A nyolc csápos-kút összesen napi 1000 m³ vizet ad. Ennek majdnem felét a Barátság városrész melletti 2. számú kút gyűjti össze! A kutak berendezéséhez tartoznak még a téglafalra rögzített, a világítást szolgáló és az erőátviteli elektromos vezetékek is.

Miben állt a teljes körű felújítás?

Részletesen beszámolt Papp János a szerződés aláírásától (2009. XII. 28.) majd a munkaterület átadásától (2010 III. 9.) számítva bő 4 hónap alatt általuk elvégzett munkáról, amit tömören így lehet összefoglalni:

Kívülről látható a kútházak és kerítésük rendbetétele. Az épületeken belül a 60-a évek technológiáját képviselő régi elektromos kapcsoló-szekrényeket kis helyet elfoglaló újakra, korszerűekre cserélték. Felújították a csörlőket, a kutak szellőztető berendezéseit (a légcsere elengedhetetlen a mélyben történő szereléseknél, egyéb munkavégzésnél). A kutak három méterenkénti acéllemez járószintjeit, ha kellően stabilak voltak, homokszórással letisztították, ahol viszont szükséges volt (például a Római városrészi 7. számú kútban, ahol szitává korrodált, életveszélyes állapotúakká lettek a fél centi vastag acéllemezek) az acéllétrákkal egyetemben újakra cserélték. A mélybe vezető elektromos vezetékek sem a régiek. A kutak lelkét jelentő víznyerő csápokat - amelyek többé-kevésbé eltömődtek vízkőtől, homoktól, iszaptól - sajátos technológiával varázsolták újjá. Először kőzetfúróval távolították el a lerakódott szilárd szennyeződéseket, majd fúróval meghajtott, megfelelő méretű üvegmosó kefével távolították el belőlük a szennyeződéseket. Végezték mindezt sokemeletnyi mélységben, ahol nincs természetes fény, van viszont a csápokból kicsorgó, a kutak alján összegyűlő víz és párával telített levegő.

A római kori bástyák alá nyúltak

A Kőtár alatti partfalszakasz védelmére vonatkozó, támogatott pályázatnak csak az egyik részét képezte a csápos-kutak felének a felújítása. A másik nagy munka a kőtár alatti, rézsűsre alakított löszpart-rész stabilizálása volt, amelybe beletartozott a római korból ránk maradt bástya megőrzése.

Erről Szemesy István, a Nagykovácsiban bejegyzett SYCONS Kft. ügyvezető igazgatója tartott ugyancsak érdekes előadást (bevezető képünk).

Az előkészítésről szólva megemlítette, hogy műholdfelvételen is látszott a nagyméretű roskadás, a felszínmozgásos terület. A tervezőkkel (Geotex Kft. Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft.), valamint a város önkormányzatával és a Partvédelmi Vállalattal jól együttműködve sikerült az elképzelt part-stabilizálás helyett és az eredetileg kalkulált költség 60 százalékának felhasználásával jobb műszaki megoldást kivitelezni!

Szárító kőbordák sorát építették ki a területen. Ezek öt-hat méter mély, megfelelő szélességű, kővel telerakott, a Duna felé lejtő árkok, amelyek feladata a talaj felszínközeli rétegében jelentkező vizek elvezetése. Az így kialakított kőbordák felső végeinél perforált csöveket fúrtak a Római városrészi plató alá, hogy onnan is kijuthasson az esetleg odajutó rétegvíz.

Érdekes, speciális munkarész volt a római kori bástyák megvédése. Alóluk is kimozdult részben a talaj. Az egyik műveletsor a kihorgonyzás volt. Ez abból állt, hogy a talajba közel vízszintesen lyukakat fúrtak, amelyekbe cementet injektáltak és menetes betonvasat sajtoltak. Megszilárdulás után egy-egy így elkészített horgony 15 – 22 tonna húzóerőt tudott felvenni. Ezzel a bástyákat kibillenés ellen védték, alattuk így már veszély nélkül lehetett dolgozni. A bástyákat cölöpökre állították – „és mintha óriás lapáttal alányúltak volna” – a bástya alá építettek egy teherelosztó vasbeton lemezt. Ezáltal sikerült legalább fél évszázadra stabilizálni a műemlék bástyákat.

A bástyák közelében levő löszkút átnedvesedett földtömegét 2,5 méteres tereplépcsőket alkalmazva termelték ki, körülbelül 12 méter mélyen, majd stabilizálták az egész löszroskadást. A területen levő további - kisebb - löszroskadást egy, a korábbi partrendezés alkalmával be nem tömött pince okozta. Amelynek üregét a leszivárgó csapadékvíz tágította ki idővel. E „kis” löszroskadás miatt másfél-ezer m³ földet kellett megmozgatni.

A terület kissé befelé lejtő betonozott járdái a csapadékvíz összegyűjtését és elvezetését szolgálták, miközben a munkagépek közlekedését is biztosították. A talajmozgások miatt ezek az utak is megrongálódtak. A cég által újraépített járdák alapja a megmunkált talajfelszínre terített, vízzáró bentonitos geotextília, amelyre két teherelosztó réteget vittek fel és azt fedték térkő burkolattal. A járdákat kétoldalt szegéllyel látták el. A vízzáró bentonitos réteg gyűjti össze a térkőburkolat alá szivárgó vizeket iosd és elvezeti a kialakított, képen látható víznyelőkhöz. A járdákról így nem jut víz a mélyebb rétegekbe.

Bizonyos értelemben félmunka volt

A löszfalak stabilitásának legnagyobb ellensége a felszín alatt felhalmozódó talajvíz. Létfontosságú információ tehát a talajvízszint változásainak ismerete, a talajvízszint-emelkedés okának tisztázása, az esetleg szükségessé váló döntések meghozatala. Ehhez nyújtanak segítséget a talajvízszint-észlelő kutak, amelyek közül számos használhatatlanná vált az idők folyamán. A 2010-ben végzett partfal-stabilizáció része volt a SYCONS Kft. által elkészített 8 új talajvízszint-észlelő kút kivitelezése is.

A napokkal karácsony előtt megtartott záró konferencián Nemes Józsefné, a polgármesteri hivatal beruházási csoportvezetője pontról-pontra részletezte a Dunaújváros számára kiemelkedően fontos, 324,3 millió forint (ebből önkormányzati önrész 48,6 millió forint) értékű, beruházás részleteit.

Szendrődi Tibor, aki zárókonferencia idején irodavezetőként irányította a polgármesteri hivatal városüzemeltetési és fejlesztési feladatait, záró összegezésében megjegyezte, hogy a hatvanas évek óta nem volt komolyabb felújítás városunk partfalvédelmi rendszerén. A most elvégzett beruházás sokat javított Dunaújváros biztonságán és lényegesen megkönnyítette a partvédelemnél dolgozók munkáját. Mind Nemes Józsefné, mind Szendrődi Tibor hangsúlyozták, hogy a most elvégzett munka csupán a partvédelmi rekonstrukció első üteme volt és remélhetően mód nyílik a II. ütem keretében hasonló nagyságrendű partvédelmet szolgáló felújítás elvégzésére, ha zöld utat kap az újabb – elbírálás alatt levő - pályázat. Annak keretében megtörténhet a másik 4 csápos-kút felújítása, sor kerülhet a kőtár alatti részen két új víztelenítő vápa kialakítására és további 40 talajvízszint észlelő kút elkészítésére. A régi kutak jó része ugyanis használhatatlan, illetve eltömődött.

Tanulságok 1964-ből

Honlapunk 2010. október közepétől folytatásokban közli a Mélyépterv nyugdíjas mérnökének, Bankó Károlynak a naplóját az 1964. február 29-ei Nagy Partomlást követő intézkedésekről, szakmai tanácskozásokról. Különösen tanulságos e naplónak a 14. és 15. része! E két rész az OMFB (Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság) tanácskozásán elhangzottakat rögzítette. Az ott és akkor elhangzottak nagy része ma is fontos üzenet, megszívlelendő jó tanács lehet. Mindazoknak, akik mozgásveszélyes löszpart közelében élnek, illetve azoknak, akik döntéseikkel megelőzhetik, mérsékelhetik a löszpart(ok) elmozdulásait.

A 2010-re befejeződött kőtár alatti partfal-rekonstrukció és a 8 csápos-kút közül négynek a teljes körű felújítása lényegében XXI. századi folytatása annak a nagyszabású löszpart-stabilizáló beruházásnak, amit eleink a 60-as évek második felében végeztek el Dunaújváros jelene és jövője érdekében.

Csongor György

Képek magyarázata abban a sorrendben, ahogy a képek követik egymást:

1. Új talajvízszintészlelő kút

2. Kútház a felső Duna-parton

3. Csáposkút alja az összegyűlt vízzel

4. Csáposkút, lentről feltekintve

5. Korrózió a csáposkútban

6. Kútház belül

7. A leginkább korrodálódott VII. sz. csáposkút-rész

8. A nagy löszkút anyagának kiemelése

9. Még működő, tisztításra váró csápvégződás

10. Kitisztított csáp

11. Felújított csáposkút belső

12. Térköves csapadékvíz-gyűjtő járda