Hírek
2016. Január 22. 14:51, péntek | Helyi
Minden perc és minden forint számít
Cserna Gábor sajtóközleménye Pecsét István érdekében
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Városvezetőként és magánemberként is rendkívül fontosnak tartom Pecsét István gyógyulását célzó jótékonysági kampányt. Dr. Dorkota Lajos elnök úrral közösen indított felhívásunkra példaértékű összefogás tapasztalható a városban, melyre igazán büszkék lehetnek a politikai élet és a civil közélet szereplői egyaránt. Köszönöm a dunaújvárosi közgyűlést alkotó pártok elnökeinek és aktivistáinak munkáját, tevékenységük révén, a pártok vonatkozásában, közel 400.000 forint összegű adomány gyűlt össze 2016. január 22-ig, péntekig, és ez még csak az első hét! Külön köszönöm a társadalmi szervezeteknek, általános és középiskoláinknak, nagyvállalataink és vállalkozóink segítségét, a civil szervezeteknek, egyesületeknek, így például a Városalapítóknak az azonnali reagálását, de a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány tevékenysége is példaértékű a nagy összegű támogatás koordinálásáért. Megkülönböztetett tisztelettel köszönöm azon honfitársainknak, akik külföldről segítik az adománygyűjtést! Városunkban a Szent Pantaleon Kórházban, a Polgármesteri Hivatalban és a Fabó Éva Sportuszodában is felállított adománypontokon eddig is érkezett segítség, de továbbra is várjuk a felajánlásokat! Ha az összefogás ilyen mértékben halad tovább, reményeink szerint már márciusban megajándékozhatjuk Pecsét Istvánt a gyógyulását segítő utazással!
Minden perc és minden forint számít!
Kérjük, adományukat küldjék el a Közalapítvány számlaszámára (OTP 11736037-20550 332 – „Pecsét István javára”), vagy keressék fel az említett gyűjtőpontokat!Minde
Cserna Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

