Hírek
2014. Október 15. 13:04, szerda | Helyi
Rongált és lopott
Polgárdiban rongálót, Mezőszentgyörgyön tolvajokat fogtak el a rendőrök.
A Székesfehérvári Rendőrkapitánysága Polgárdi-Kiscséripuszta egyik szórakozóhelyéről rongálásról érkezett bejelentés 2014. október 14.-én 21 óra körüli időben. Az italbolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget, mert egy vendég egy székkel beütötte a helyiségben lévő cserépkályha oldalát. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Polgárdi Rendőrőrsre előállították D. László 49 éves helyi lakost, akit a nyomozók rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
Mezőszentgyögyről egy helyi idős asszony diólopás miatt kért rendőri segítséget 2014. október 14-én 9 óra 40 perc körüli időben. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőröknek a hölgy elmondta, hogy egy fiatal férfi ment be házának udvarára, ahol felkapott egy zsák diót, majd azzal az utcára sietett. Azután a tolvaj az addig kint várakozó társával együtt egy lovaskocsira szállt, majd elhajtottak. Az egyenruhások rövid idő alatt megtalálták a kocsit és rajta a két férfit, akiket elfogtak és a Polgárdi Rendőrőrsre előállítottak. A nyomozók a diót lefoglalták, majd B-K. Károly 18 éves mezőszentgyörgyi, valamint K. Róbert 19 éves ozorai lakosokat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:39, péntek | Helyi
A MAGYAR AUTÓKLUB FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐRÖKET JUTALMAZOTT
Év végi köszönet a közös munkáért.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.

