Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Március 15. 19:39, vasárnap | Helyi
Forrás: hoki-live

Spisak lesz a csodatevő?

Spisak lesz a csodatevő?

Azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól Donald MacLeant, a Dab.Docler jégkorongcsapatának vezetőedzőjét.

A klub honlapjának szombati beszámolója alapján a kanadai szakember helyét a szezon fennmaradó részében Robert Spisák veszi át.

Már a vasárnap délelőtti edzést is a szlovák szakember vezeti a dunaújvárosi csarnokban.

Spisák a visszatérő

Robert Spisák neve jól ismert Dunaújvárosban, hiszen az irányításával kétszer bajnoki címet is ünnepelhettek az Acélbikák 1998-ban és 2000-ben.

Majd egyszer már jött beugróként a magyar bajnoki döntőre, amit a Volán végül 4-3-ra nyert meg. Most a pénteki 5 gólos debreceni vereség mutatott rá arra, hogy a kanadai Donald MacLean hiába reménykedett és nyilatkozott optimistán a csapata nívón aluli szereplését követően a Magyar Kupa fontosságáról, mert vagy ő nem fogta jól a csapat jeleit vagy a társaság eresztett le úgy, hogy képtelen volt érdemi produkciót kicsiholni a gárdából. A végeredmény ugyanaz csúfos vereség Debrecenben, előtte kínos győzelem a Fradi ellen hazai környezetben, ami már Azari Zsolt klubelnöknél is kiverte a biztosítékot és azonnali hatállyal megvált a kanadai szakembertől. Március végéig új edző, új impulzusokkal, hiszen Robert Spisak a nemzeti ünnepen munkába áll Dunaújvárosban.

Tavaly az Érsekújvár csapatát vezényelte MOL Liga győzelemig, aztán az idei szezon elején megváltak tőle és legutóbb Katowicében dolgozott. Így mind a magyarországi viszonyokkal, mind a dunaújvárosi lehetőségekkel maximálisan tisztában lévő tréner ült le a DAB.Docler kispadjára.

Magyar Kupa döntő előtt


Már csak két összecsapás van vissza a Magyar Kupa selejtezőjéből, a MAC vendége lesz az edzőt váltó DAB és a Debrecen – Ferencváros találkozó. Mindkettő találkozótól függetlenül a DAB.Docler és a Debrecen HK már korábban biztosította a helyét a fehérvári négyes döntő mezőnyében.

Házigazdaként a Fehérvár AV 19 automatikus résztvevője a március 27-28-i négyes tornának. A MOL Liga döntőjébe került magyar csapat automatikus módon biztosította a helyét, így került oda a Miskolc. A nevezések alapján a másik kettő helyért selejtező mérkőzéseket kellett játszani, ahol már a hétvége előtt kialakult a két továbbjutó gárda. A sorsolás majd a keddi mérkőzéseket követően lesz csak meg, ahol kiderül milyen párosításban futnak neki az elődöntőknek a csapatok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.