Hírek
2012. Április 07. 07:09, szombat |
Sport
Forrás: Felix Promotion Kft.
Száguldás – kicsiben

Szabó Krisztiánnak hiányzik a versenyzés, hiányzik az adrenalin.
A kétszeres junior autókrossz Európa-bajnok, aki tavaly már a felnőttek között száguldott, minden alkalmat megragad egy kis száguldásra, még akkor is, ha nem ő ül az autóban, hanem „csak” kívülről irányítja.
„Van egy 1.5-ös méretű modellautóm, olyan, mint a terepraliverdák, s azok közül is leginkább Robby Gordonéhoz tudnám hasonlítani, mert hátsókerék-hajtású” – mondta a Felix Promotion menedzseriroda által képviselt magyar pilóta, aki két évvel ezelőtt kapta a modellt, de eddig várt, hogy megméresse magát vele. Teljesen váratlanul talált rá a viadalra, amelyen csak ezzel a típussal lehetett indulni, csak gyári alkatrészekkel.
Vagyis: egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
„Nagyon érdekes volt. Magam is meglepődtem, hogy az időmérőt megnyertem, mert nagyon beletaláltam egy körbe, de a verseny már nem volt ennyire egyszerű. Négyszer fél órát kellett menni, ami a sprintekhez szokott agyamnak nagyon fárasztó volt, főleg mert itt is küzdeni kellett az elemekkel, mint a való életben. Nagyon fújt a szél, ráadásul egy emelvényen álltunk, hogy mindent lássunk, szóval majd kiesett a szemem. Nem az volt a fontos, mint az autókrosszban, hogy a lehető leggyorsabban megtegyünk öt kört, hanem stabil teljesítményt kellett nyújtani. Adrenalin-fröccsnek jó volt, s talán a koncentrációban is segített, de az eredményen még dolgoznom kell. Az első ilyen futamom volt, de biztosan nem az utolsó!” - mondta Szabó Krisztián.
Felix Promotion Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 04. 08:26, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Huszonegy év után ismét döntős a Ferencváros
A Ferencváros 2002 után ismét bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután 30-29-re legyőzte a dán Esbjerget a budapesti négyes döntő szombati elődöntőjében.
2023. Június 04. 08:21, vasárnap | Sport
Szoboszlai gólt lőtt, a Leipzig megvédte címét
A góllal záró Szoboszlai Dominikkal, illetve Willi Orbánnal felálló RB Leipzig megvédte címét a labdarúgó Német Kupában azzal, hogy a szombati, berlini fináléban 2-0-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot.
2023. Június 03. 06:00, szombat | Sport
Előnyben a címvédő Szeged a döntőben
A címvédő Szeged házigazdaként 31-25-re legyőzte a Veszprémet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, pénteki mérkőzésén.
2023. Június 02. 22:28, péntek | Sport
Zsolti nagyon eltalálta a ritmust és én is!
A miskolci ralis legénység, a hétvégén bevetette magát a Velenje környéki hegyekbe.