Hírek
2014. Július 19. 06:42, szombat | Helyi
Szárazon és vizesen is KRESZ!
Akcióban a vizirendőrök!
Naponta tart ellenőrzést városunk vizirendészete az Ercsitől Dunaföldvárig tartó 50 km-es Duna-szakaszon. A nyílt vizekre, így a Dunára is számos szabály vonatkozik. A hatóságok elsősorban a horgászásra és a fürdőzésre vonatkozó szabályok betartását ellenőrzik.
Varsányi Gyula parancsnok Dunaújvárosi Vizirendészeti rendőrörs, elmondta, hogy szigorodtak a szabályok, amit sajnos mindenki megpróbál kijátszani. Feladatuk a halőrökkel karöltva az orvhalászok visszaszorítása. Figyelnek továbbá a csónakok megfelelő biztonsági felszerelésére is.
Szezonálisan a legnagyobb aktualitását éli a tiltott helyen való fürdőzés. Ezt éjjel-nappal ellenőrzik, hiszen a nyílt vizek számtalan veszélyt rejtenek. Aki tiltott helyen fürdőzik, nem számol a víz sodrásával, a hőmérsékletével, az örvényekkel, valamint egyéb rendellenességekkel.
Városunk lakói kivételes helyzetben vannak, hiszen az Ercsitől Dunaújvárosig tartó szakaszon egyedül Dunaújvárosban van kijelölt fürdőző hely, ez pedig a Szabadstrand. A szabi nyújtotta lehetőségeket sokan ki is használják.
Idén eddig sajnos már 35-en vesztették életüket szabad vizeken, ezért (is) ügyeljük saját és családunk biztonságára!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.












