Hírek
2017. Január 05. 08:25, csütörtök | Helyi
Szavazzunk háziorvosainkra!
Hetedszer dördült el a startpisztoly, és indult újra december 20-án „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázat. Erről számoltak be az Országos Tisztifőorvosi Hivatalban tartott sajtótájékoztatón. .
Szeretnék, ha a médiában nemcsak az lenne a hír, hogy a betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem az is, hogy a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen! Az ő megbecsülésüket, presztízsüket óhajtja erősíteni a kiíró, így idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, határon innen és határon túl.
A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét.
A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke : dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres József a Béres Zrt. elnöke, Dr. Száray Eszter háziorvos, a pályázat tavalyi hazai nyertese, Sztankó Péter a Webbeteg főszerkesztője,valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós, Dr. Rurik Imre professzorok.
Tavaly a legtöbb szép és megható történet a hálás betegektől érkezett. Akadt, akinek betegei életműdíjat javasoltak jóságáért, és olyan is, akinek idős apácák köszönték meg, hogy meleg szívvel bánik velük. Az egyik nyertes orvos hatására alkoholista betege letette a poharat, ajánlásában pedig megírja, hogy ivócimborái már régen meghaltak, ő orvosának köszönheti életét.
A pályázat hivatalos weboldala a www.evpraxisa.hu valamint a 2016.evpraxisa.hu címen érhető el.
Az ajánlásokat 2017. május 10-ig várják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
