Hírek
2015. Október 16. 10:19, péntek |
Helyi
Forrás: Hársai István
Szombaton a BVSC az ellenfelünk
A dunaújvárosi lányok szombaton a BVSC otthonába látogatnak. Illés Annával beszélgettünk, aki erre az évre az olimpia miatt igazolt haza.
Válogatott edzések a héten, szombaton pedig már bajnoki teendők állnak több játékosunk előtt. - Nagyon jó egy kicsit itthon lenni, élvezem a környezetet és azt, hogy végre magyarul beszélhetek. Egyedül a sok eső az, ami egy kicsit zavar, és szokatlan is. Az itthoni levegő viszont mindenért kárpótol. Sok időt tölthetek a családommal és a barátaimmal, ami szintén felbecsülhetetlen. És természetesen felemelő érzés újra a BVSC medencéjében úszni és játszani. Most egy évet töltök itthon, kizárólag az olimpiai felkészülés miatt, majd jövőre ismét irány Berkeley, hiszen még két évem van hátra ott az egyetemen.
A héten a válogatott felkészülés alatt is nagyon jó volt a hangulat, úgy érzem, egy teljesen új korszak veszi kezdetét. Ez a mostani két és fél nap még csak felmérés és puhatolózás volt, de nagy tervekkel vág neki mindenki a következő időszaknak.
A folytatásban pedig szombaton már jön a Dunaújváros elleni rangadó, ahol egy igen kemény csata vár a két együttesre. Néztük természetesen a Szentes elleni találkozót és láttuk, hogy a DFVE rettentően motivált és jó csapat. Ennek ellenére kiváló hangulatban várjuk a megmérettetést, és otthon akarjuk tartani a három pontot. A többiekben lehet egy kis revans érzés is, hiszen tavaly pont ellenünk szerezte meg a Dunaújváros a bronzérmet, így ez is pluszt adhat nekünk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.