Hírek
2016. Február 03. 21:42, szerda |
Helyi sport
Forrás: Huszka Zsuzsanna marketing- és kommunikációs vezető DFVE
Szombaton jön a folytatás
Igaz, a Női OB I.-es bajnokság felnőtt csapatunknak még csak szombaton folytatódik, de azért egy kicsit tekintsünk előre.
A Dunaújvárosi Egyetem – MAARSK GRAPHICS gárdája immáron teljes létszámmal és stábbal dolgozik és készül a szombati találkozóra. Az ellenfél az a BVSC Zugló együttese lesz, aki már nem egyszer tört borsot a lányaink orra alá, igaz, fordítva is megtörtént már párszor. Nagy rangadó következik a sorban, de azt sem szabad elfelejteni, hogy míg csapatunk a folytatásban még az Egerrel és a Szegeddel meccsel majd, addig a BVSC három kőkemény csatát kénytelen megvívni gyors egymásutánban (Szentes, UVSE). A bajnoki tabellán jelenleg a Dunaújváros a harmadik helyet foglalja el tíz ponttal, a második a BVSC nyolc pont előnnyel, míg az első az UVSE gárdája összesen huszonegy egységgel. Az alapszakaszból még három találkozó áll lányaink előtt, tehát az esély még megvan Mihók Attila tanítványainak, hogy befogják a rájátszás előtt következő ellenfelüket és az igen kedvező második helyről várják azokat a küzdelmeket. Az első lépés a február hatodikai hazai találkozó, ahol meg kell mutatni a budapesti alakulatnak, hogy még semmi nem dőlt el.
Természetesen Egyesületünk most is várja a szurkolókat a Fabó Éva Sportuszodába, szombaton délután öt órától egy igen kemény és jó mérkőzés várható, és nem utolsó sorban egy igazi rangadó is. A medencében pedig friss Európa – bajnokok is lesznek mindkét oldalon, dunaújvárosi színekben Kasó Orsolya és Garda Krsiztina, míg a BVSC-nél Takács Orsolya és Illés Anna.
DFVE Hársai István |
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek
Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett
Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
