Hírek
2014. Május 14. 09:51, szerda | Helyi
Születés Hete (volt) Dunaújvárosban
Május 16.-án pénteken a Születés Hete program zárásaként szakmai napot
tartanak a Szent Pantaleon Kórházban.
A tavalyi nagy érdeklődésnek köszönhetően idén is gazdag programokkal várta a Születés Hete nevű, országos rendezvénysorozat az érdeklődőket Dunaújvárosban is.
A Születés Hete Közhasznú Egyesület lelkes szervezőinek köszönhetően idén májusban országos szakmai kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot szerveztek közel nyolcvan helyszínen. Az idén is Antal Zsuzsannának a rendezvény Dunaújvárosi főszervezőjének, és a kórház szülészet-nőgyógyászatának lelkes és nyitott dolgozóinak köszönhetően, május 11.-én pénteken a kórházban is volt egy gazdag, programokkal teli beszélgetés.
A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.
A program zárásaként szakmai napot tartanak,amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
