Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Január 28. 18:52, kedd | Helyi sport
Forrás: DFVE

Tanulságos utánpótlás torna, a legkisebbeké volt a főszerep

Tanulságos utánpótlás torna, a legkisebbeké volt a főszerep

A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület a 2003-ban születetteknek rendezett tornát a Fabó Éva Sportuszodában, január 25-én.

A kaposvári alakulat a kialakult hó helyzet miatt nem tudott részt venni a tornán. Így a DFVE 2002, DFVE 2003, Székesfehérvár mérkőzött egymással.


Uitz Csaba az alábbiakat árulta Hársfai Istvánnak a mérkőzéseket követően:
- Ennek a tornának az volt a fő apropója, hogy most hétvégén elindul a Baby Bajnokság a 2003-as korosztálynak, így szokniuk kell a csapatot és a játékot. Mivel a Kaposvár nem tudott eljönni, így kicsit átszerveztük az eredeti kiírást, de így is minden csapat három mérkőzést tudott játszani szombaton. Délelőtt 11-től, délután háromig folyamatosan zajlottak a találkozók, amikből rengeteg tanulságot vonhattunk le, nemcsak mi edzők, de a gyerekek is. Az úgymond döntőt a legerősebb dunaújvárosi összeállítás játszotta a fehérváriakkal, akik egy évvel már idősebbek voltak nálunk, így öt góllal jobbak voltak a „döntőben”. Igazából itt nem az eredmény volt a lényeg, hanem hogy lássuk, hogyan alkalmazkodnak a legkisebbek az újfajta feladathoz. A pálya mérete még most nem a felnőtt paramétereket takarja és a kapu is kisebb, de az ő bajnokságukban még így lesz, még körülbelül két évig ráérnek áttérni a rendes méretű pályára. Először még ezen a kisebb területen kell megtanulniuk azt, amit lehet a játékról. Sokan most játszottak először élesben, és így a bajnokság kezdete előtt ez volt a legfontosabb. Láttuk az erősségeinket, a gyengéinket, tudjuk, hogy kinek kell az úszásban vagy a labdával fejlődnie, és ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél többször játszanak akár egymás ellen is. A torna után Szilágyi Petivel is megegyeztünk, hogy a szerdai edzés csak a játékról fog szólni, hogy minél több meccsrutint szerezzenek a legkisebbek is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Életmód

Művészetek Völgye - Csaknem háromezer program az idei fesztiválon

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe