Hírek
2011. Szeptember 07. 10:50, szerda | Helyi
Tojásos lecsó - egy szerelem emléke
Ezzel a jeligével küldte be a Corsó Étterem lecsós pályázatára egyik olvasónk. Hát igen, bizony a világ már ilyen, van, hogy a szerelemből csak a tojásos lecsó marad meg. Sajnos. De az legalább mindig egyformán jó. Íme a recept:
Sok hagyma kell hozzá, amelyet a száliránnyal párhuzamosan vágunk fel, de akár cigányosan a kezünkből is belevághatjuk a zsiradékkal ellátott serpenyőbe.
A hagymát megdinszteljük, majd rászórjuk a hagymánál kisebb mennyiségű, lehető legapróbbra (vékony, kisebb csíkokra szabdalt) paprikát, sózzuk ízlés szerint. Ezzel jól összesütjük, szigorúan fedő nélkül.
Félidőben rárakjuk a hagymánál nagyobb mennyiségű, hámozott, kisebb darabokra vágott paradicsomot, és rotyogtatjuk, hogy vizes levét minél jobban elfője illetve amíg megpuhul benne a paprika. Ha kell, még ízesítjük sóval, esetleg, ha a paradicsom nem az az igazi, akkor egy pici cukorral.
Amikor már kevés a leve, akkor néhány tojást elhabarunk, és összesütjük az egészet. Akkor finom, ha nem a tojás uralkodik, hanem a szaftos lecsó, és a tojás ikraszerűen áll benne. A tálalás előtt kicsit várni kell vele, hogy az ízek még jobban összeérjenek, majd kovászos, többgabonás parasztkenyérrel fogyasztjuk, mert azzal a legfinomabb, az adja ki legjobban a lecsónk csodás ízét.
Várjuk a további recepteket:
info@infodunaujvaros.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
