Hírek
2014. Április 29. 10:05, kedd | Helyi
Tovább kell lépni!
Szombaton drámai körülmények között szenvedett vereséget csapatunk a Szentes együttesétől, a döntő párharcának első mérkőzésén.
Menczinger Kata az egyik legkompetensebb személy -a csapat kapitánya-, így vélekedik az eseményről:
- Sajnos szombaton egy megnyert mérkőzést vesztettünk el, ami nyilván rossz szájízt hagyott maga után. Közvetlenül az ötméteresek után nagyon szomorúak voltunk, de tovább kell lépnünk, nem szabad és nem is lehet búslakodni. Nem véletlenül három győzelemig tart a döntő, ezt a találkozót magunk mögött kell hagynunk, és a folytatásra kell koncentrálnunk. Semmi nincs veszve, toljuk tovább, ahogyan kell. Már tegnap este közös videózással elkezdtük a felkészülést, ma pedig már ismét keményen edzünk, hogy az esetleges hibákat el tudjuk hagyni. Jó volt látni, hogy most a vereség után, mindenki mennyire elszánt és mindenki úgy fogja fel, hogy kicsit ugyan nehezebb lett a dolgunk, de akkoris megcsináljuk, amit kitűztünk magunk elé. Nyilván nem lesz könnyű dolgunk, a Szentes most előnyben van, de ez nem jelent semmit nekünk, hiszen innentől minden párharcot meg akarunk nyerni. Szerdáig van még egy kis időnk, ezt maximálisan kihasználjuk, és bízom benne, hogy a hazaúton már boldogan, mosolyogva ülünk a buszon. A harmadik meccs pedig ismét szombaton lesz, ismét itthon, ahol szintén nem engedhetjük meg magunknak, hogy ellenfelünk újabb győzelmet arasson. A feladat a szemünk előtt lebeg és a cél is, így megyünk tovább és megteszünk mindent, hogy a folytatás már zökkenőmentes legyen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
