Hírek
2012. Június 05. 09:48, kedd | Helyi
Trianonra emlékeztek
A trianoni békeszerződés aláírásának napját a Parlament a Nemzeti Összefogás napjának nyilvánította.
Megemlékezés az Evangélikus templom udvarán. Emlékhely márványtáblával.Rajta kirajzolódik hazánk korábbi formája. Földek kis üvegekben, amelyek olyan helyekről származtak, amelyek ma már nem Magyarország részei, de magyarok küldték onnan, magyarok élnek rajta. A földet majd az ünnepség részeként szétszórták az emlékhely mellett.
Nemzeti összefogás. Egymás mellett állt jobbikos és szocialista, fideszes és nemzeti gárdás, pedagógusok és diákok... Ez talán azon kevés ügyünk egyike, amely nem megoszt, hanem összeköt. Látványosan és nyilvánvalóan.
Központi énnekkarral együtt énekeltük a Himnuszt, majd Gombos István humán alpolgármester mondta el beszédét:".. Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az önző egyéni érdekek és anyagi javak hajszolás helyett a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik. A történelem során minden nagy ellenfelet, amely legyőzött minket, túléltünk. Tapasztalatunk, bátorságunk és hitünk tesz igazán magyarrá bennünket. Nem kétséges, a múlt sérelmeivel szembe kell néznünk. Tudnunk kell, milyen értékekkel rendelkezünk, ismernünk kell saját hazánkat, hogy otthon lehessünk benne.
Majd elhangzott Kőhalminé Himfy Emőkétől Juhász Gyula Trianon cínű verse. Íme alant Csurka Istvántól hallhatjuk meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

