Hírek
2013. November 13. 14:00, szerda | Helyi
Tudományos Diákok a Dunaújvárosi Főiskolán
November 11-ékvel kezdődik a Tudományos Hét elnevezésű programsorozat a Dunaújvárosi Főiskolán, amelynek egyik fő – diákok által is fontosnak tartott – eseménye a TDK dolgozatok bemutatása, amelyre idén 13-án, szerdán került sor.
November 11-ékvel kezdődik a Tudományos Hét elnevezésű programsorozat a Dunaújvárosi Főiskolán, amelynek egyik fő – diákok által is fontosnak tartott – eseménye a TDK dolgozatok bemutatása, amelyre idén 13-án, szerdán került sor.
A Házi Tudományos Diákköri Konferenciára már hetekkel ezelőtt közösen készültek a lelkes diákok és az alapos konzulensek is. Az idei évben öt szekcióban lehetett indulni, ahol összesen 41 dolgozat született, melyet 60 szerző 27 témavezető segítségével készített el. A zsűrik 15 helyezést és 3 különdíjat osztottak ki, OTDK-ra 9 dolgozatot jelöltek. Az alábbi szekciókban lehetett megtekinteni az előadók referátumát: Gazdaságtudomány, Informatika, Kommunikáció-, nevelés- és társadalomtudomány, Műszaki tudomány, Természettudomány és környezettudomány.
A helyezések pedig az alábbi módon alakultak:
Gazdaságtudományi szekció:
- 1. Gyenge Alexandra Beáta
- 2. Lábos Nikolett Gabriella
- 3. Kovács Attila
Informatikai Szekció:
- 3. Németh Martin
Kommunikáció-, Nevelés-és Társadalomtudományi szekció:
- 1. Koller Kata
- 2. László Linda, Tóth Dávid (megosztott 2. helyezés)
- 3. Faragó Péter György - Hanák Gergely, Nagy Péter (megosztott 3. helyezés)
Műszaki Tudományi Szekció:
- 1. Agócs Sándor
- 2. Prohászka Tivadar
- 3. Varga Róbert
Természettudományi és Környezettudományi szekció:
- 1. Aladics Dávid János - Lakatos János
- 2. Agnieszka Smukala - Joanna Kubczak - Marta Weiss - Prohászka Tivadar - Sovák Miklós
- 3. Sovák Miklós
Különdíjazottak:
- Bini Leite Mariana
- Bárbara Hellen DeSouza Miranda
- Vida Zoltán (Rudas)
Ez úton is gratulálunk minden lelkes résztvevőnek, és helyezést elérőnek is!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
