Hírek
2017. Szeptember 15. 23:29, péntek | Helyi
Újra a MAC következik
Az Erste Liga harmadik fordulója következik a Dunaújvárosi Acélbikák számára, akik ezúttal a Tüskecsarnokba látogatnak, hogy másodszor is megmérkőzzenek a MAC csapatával.
Finoman szólva sem könnyű az Acélbikák sorsolása, hiszen az első három mérkőzésen kétszer is a MAC csapatával kell megmérkőzniük Azariéknak. Az első összecsapás kifejezetten ígéretes volt, bár adminisztratív problémák miatt három meghatározó játékos sem léphetett jégre a Bikáknál, így is komoly küzdelemre késztették a piros-fehérek a papíron jóval erősebb fővárosi alakulatot.
A második mérkőzésen, az Újpest ellen aztán már teljes kerettel tudott felállni a csapat, remek kezdés után azonban erős visszaesés következett és végül 3-1-re alulmaradtak a mieink.
Vladimír Matejov, a DAB szlovák másodedzője így nyilatkozott: - Az Újpest ellen egy harmadot játszottunk jól, utána kettő nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Úgy érzem, hogy a fiúk is szeretnék kijavítani azt a teljesítményt - egy MAC elleni meccs pedig jó alkalom lesz erre. Tudjuk, hogy összeszedetten, keményen és saját magunkra koncentrálva kell játszanunk - persze ezt a gyakorlatban megvalósítani egy kicsit nehezebb lesz. Abból azonban mindenképpen meríthetünk, ahogy legutóbb játszottunk a MAC ellen. Ha ugyanazt a játékot és akarást sikerül újra jégre vinni pénteken, akkor egy jó mérkőzést fogunk játszani!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

