Hírek
2016. Október 16. 19:53, vasárnap |
Helyi
Forrás: kép: Gerencsér Tamás, dunaujvaros.com
Vörös János tanár úr emlékére
Vörös János emlékére avattak táblát a Móricz iskola bejáratánál.
Az 1996-ban végzett 8.a osztály osztálytalálkozója alkalmával avatták fel Vörös János énektanár, karnagy és pedagógus tiszteletére. Sütő Zsuzsanna az osztály nevében emlékező beszédében elmondta, a tanár úrnak nagy szerepe volt abban, hogy mindennapjuk részévé tegye a zenét, ami nélkül ma sem tudnak élni.
Felidézték a kirándulásokat, a közös énekléseket, a 61. Debreceni Gyermekkórus Fesztivál győzelmét, vagy Kodály látogatását az iskolába, amikor saját szerzeményével fogadták, és amelyen még maga a mester is meghatódott. Vörös János tanár úr óráin pedig olyan ismereteket szereztek, melynek hála a zenei pályán továbbtanulóknak nem csak a gimnáziumban, de a főiskolán is csak alig tudtak újat tanítani.
A kedves emlékek és anekdoták után az osztály együtt énekelt, majd koszorút helyeztek az emléktábla alá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi
INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA
A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.
2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi
ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

