Hírek
2012. Július 05. 21:43, csütörtök | Helyi
A nyár előtti utolsó közgyűlés, beiktatással
A közgyűlésben: Szociális térkép, elutasított sportiskolai, megszavazott kézilabda-akadémiai kérés. Pályázat-fóbia. Gázmotor aggály. Drágább díjak. Feddés egy hivatali igazgatóságnak, ivókút buszmegállóba…
Ünnepi eseménnyel kezdődött a nyár előtti utolsó közgyűlés 2012. július 5.-én. A helyi választási bizottság elnöke, dr. Bakos Károly tisztének megfelelően ismertette a július 1.-i időközi választás tényeit és eredményét, majd átadta a megbízólevelet Nagy Zoltánnénak, a választás győztesének, aki esküt tett.
A közgyűlés érdemi munkája öt napirendi pont elnapolásával és egy új napirendi pont felvételével kezdődött, majd ezt követően elsőként Budavári Árpád rendőrkapitány írásban a képviselők elé tárt beszámolóját (a 2011 évi bűnügyi helyzetről és közbiztonságról) fogadta el vita nélkül a testület.
Színházunk kiemelt intézmény lett, örökségtárban Dunaújváros
A két közgyűlés közötti időszak eseményeit összefoglaló tájékoztató többek között részletezte a pénzgazdálkodás aktuális helyzetét, megemlítette, hogy zökkenőmentesen indult a nyári napközis tábor június 18-án, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kiemelt minősítésű színházművészeti szervezet lett, az „Örökség-Kultúra” Oktatási Elektronikus Könyv és Médiatárba felkerült teljes terjedelmében a Dunaújváros története c., 2000-ben kiadott monográfia, amely a http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Dunaujvaros/index.htm címen érhető el. Cserna Gábor polgármester élőszóban kifogásolta a Városüzemeltetési és Főépítészi Igazgatóság mulasztását egy közterület-foglalási kérelem 70 nap késedelemmel történt továbbítása miatt. Bejelentették, hogy a térfigyelő rendszer karbantartására kiírt pályázat nem volt eredményes, új pályázatot írnak ki. Selyem József képviselő megköszönte a szociális osztály korábbi kérdésére megküldött válaszát, amelyből azt a tényt emelte ki, hogy több mint 13 ezren kerültek ki a korábbi szociális ellátásból!
A szemétszállítás díja 7,81%-kal emelkedik
A szolgáltató Dunanett Kft. elvégezte kommunális hulladékkezelési és –szállítási tevékenységének költségelemzését (kötelezettségének megfelelően) és áremelési javaslattal élt, amit két nappal a közgyűlés előtt tárgyalt a gazdasági és területfejlesztési bizottság. Az ott folytatott vita szerint 18%-ot meghaladó díj szükségességét indokolta a szolgáltató az év utolsó öt hónapjában (visszamenőlegesen megtérítendő az előző hónapok régi és a reális díj közötti különbséget, vagy kéthavi díjkülönbözet (ez 29 millió forint) megtérítését az önkormányzatnak kellett volna vállalni. Ott hangzott el: a szelektív hulladékgyűjtés nem javítja, rontja a szolgáltató gazdasági mérlegét, mert a ráfordítások meghaladják az értékesítésből eredő bevételt.
Ugyanezen téma közgyűlési tárgyalásakor Szepesi Attila gazdasági alpolgármester bejelentette, hogy a legutóbbi tárgyalás eredményeként a szolgáltató kigazdálkodja a visszamenőleges díj-különbözetet, augusztus elsejétől viszont a hulladékkezelési és szállítási díj 7,81%-kal emelkedik. Az ennek megfelelő rendeletmódosítást a közgyűlés elfogadta.
Közfoglalkoztatás még 362 személynek
Megemelte 7,5 millió forinttal a közfoglalkoztatás önrészéhez szükséges keretösszeget a közgyűlés. Kiderült, hogy az idei év második felében az állam Dunaújváros számára 380 személy közfoglalkoztatásához biztosítja a feltételeket. A szociális osztály felmérése szerint 22 foglalkoztató 362 személynek tud ilyen munkát biztosítani. Ám a helyi költségvetés egész évre 20,4 millió forintot biztosított erre a célra, holott a megnyíló lehetőség további 6,6 millió forint önrész biztosítását igényelné. Ezért döntött a közgyűlés a keretösszeg 7,5 millió forintos kipótlásáról.
Magasabb iskolai étkezési térítési díjak
Módosítani volt kénytelen szeptember 1.-től a közgyűlés az általános és középiskolák nyersanyag normáit és étkezési térítési díjait a szolgáltató Hungast Kft. költségkimutatásaira alapozva. A megszavazott helyi rendelet szerint az általános iskolai ebéd naponta az eddigi 243 forintról 261 forintra, a napközis térítés 357 forintról 383 forintra emelkedik. A díjakat még 27% áfa növeli. A középiskolai ebéd díja 259 forintról 278 forintra, a kollégiumi ellátás díja 596 forintról 639 forintra módosul, amihez hozzászámítandó az áfa. Az étkezési díjak változásához hasonló arányban módosulnak az önkormányzatot terhelő rezsidíjak is.
Augusztustól új helyi buszmenetrend
A helyi autóbusz-közlekedés veszteségének csökkentése érdelében új, az eddiginél kevesebb járatot teljesítő menetrendet fogadott el a közgyűlés 2012. augusztus 1.-jétől. A döntést megelőző vitában Kismoni László megjegyezte, hogy az előkészítő bizottságban számos jó (vagy annak vélelmezett) javaslat merült fel. Ugyanakkor nem készült olyan – külső szakértők által kimunkált – javaslat, amely a tényleges szükségleteket fedné le. A politikusok a szolgáltatótól (Alba Volán) várják a megoldást, a cég a politikusoktól a megfelelő döntést. Mindeközben a szolgáltatás mind kevésbé vonzó, miközben a díjak emelkednek. Hingyi László nemrég megválasztott képviselő azt javasolta, hogy a nyári hónapokban közlekedtessenek autóbuszt a szabad strandhoz. Erdős Sándor üzemigazgató elmondta, hogy már foglalkoztak a gondolattal, de nincs megfelelő buszforduló. Ami az egykori ruhagyár előtt van, azt gyakran elzárják a forgalom elől az ott várakozó kamionok.
A jóváhagyott módosítások lényege, hogy munkanapokon is a tavaly nyáron (július-augusztusban) érvényben volt járatcsökkentést léptetné életbe a volán azzal a különbséggel, hogy a munkanapok csúcsforgalmi időszakaiban külön közlekedne a 22-es és 25-ös járat, egyébként helyettük a 29-es közlekedik. A külső Park Centerhez közlekedő 10-es busz csak akkor marad meg, ha az ott levő üzletek finanszírozzák a többletfutást a vasútállomástól. Ha nem, helyette 17-es fog közlekedni. A Béke városrészt kiszolgáló 40-es járat pedig (a tavaly nyári helyzethez képest) csúcsidőben rásegítő buszokkal közlekedik. A déli ipari övezethez közlekedő buszok követési ideje 12 percről 15 percre változik. Az Alba Volán idejében nyilvánosságra hozza a végleges menetrendet, hogy az utasoknak az átálláshoz legyen elegendő idejük. A témához sorolható – bár a közgyűlés végén javasolta Kismoni László, mert fogadóórán keresték meg vele – hogy a legforgalmasabb helyközi buszmegállóknál (Szórád Márton út, Dózsa György út) jó lenne ivókutat létesíteni, ha lesz rá lehetőség.
Készüljön októberig városi szociális térkép
A szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatát irányozta elő a 17-es sorszámot viselő napirendi pont. Ebben az áll, hogy törvényi előírás 1993 óta a kétezernél népesebb települések számára szociális koncepció készítése és annak kétévenkénti felülvizsgálata. A koncepciónak ki kell terjednie a szociális ellátások iránti igényektől a speciális szolgálatok szükségességéig, a korösszetételtől a finanszírozási szükségletekig szinte mindenre. A felülvizsgálatról készült anyagot a sajtó rendelkezésére nem bocsátott melléklet tartalmazza, amelyről Pintér Tamás beszélt felszólalásában. Többek között így fogalmazott: Elkeserítő adatokkal, romló élethelyzetekkel szembesít, de megoldást nem tartalmaz. Mellékesen az is kiderül belőle, hogy évi ötszázezerrel csökken a város lakossága...Tudni vélte a képviselő, hogy megszüntetni tervezik a Papírgyári úti menedékhelyet, miközben nincs hova befogadni az onnan kiszorulókat. Javasolta mondandója végén, hogy idén október 1.-ig el kellene készíttetni városunk szociális térképét!
Szepesi Attila alpolgármester hozzászólásában részben pontosította a Pintér Tamás által elmondottakat (megjegyezve, hogy a gázmotorok kérdésére és a fűtés témájára szükség lesz visszatérni), sürgette a „rendrakást” különböző városi ügyekben és megemlítette, hogy már dolgoznak egy, a szociális térképet is kielégítő anyagon.
E vita lezárultával a közgyűlés megszavazta a szociális térkép elkészíttetését október 1.-i határidővel, majd az egész előterjesztést.
Ekkor Cserna Gábor átadta a testületi ülés vezetését Gombos István alpolgármesternek, mert városunkba érkezett a Dél-Koreai Köztársaság új nagykövete, akit fogadnia illett. Később, visszatérésekor, azt említette a polgármester, hogy újabb dél-koreai befektető érkezése várható...
Szekszárd 30, Dunaújváros 300 millió forintot …
Több napirendi pont keretében és azokon kívül is foglalkozott a közgyűlés városunk sportjával. A Dunaújvárosi Főiskola – Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia ahhoz kérte a testület jóváhagyását, hogy a városi sportiskolától átkerülhessen hozzájuk s serdülő előkészítő korosztályba tartozó (U12 és U13) kézilabda csapat, és hogy a kézilabda csapatuk az őszi bajnoki idénytől a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia versenyzési nevet használhassa. Ezt megszavazta a testület, de előtte Szabó Zsolt, Pintér Attila és további hozzászólók hiányolták, hogy a döntések nem jóváhagyott sportkoncepció mentén születnek, mert sportkoncepció nincs. Pintér Attila cáfolta ugyanakkor az olyan vádakat, hogy Dunaújváros nem áldoz a sportra. Érvként megjegyezte, hogy a városunkkal közel azonos népességű, de megyeszékhely Szekszárd 30 millió forintot költ sportra, míg Dunaújvárosban ez az összeg 300 millió. Igaz hajdan a vasmű, ha nem is szabályosan, de bőkezűbben dotálta a sportot.
Jóváhagyta a testület azt is, hogy az U13-as és U15-ös korosztályos labdarugó csapatok átkerülhessenek a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesülethez. Ugyanekkor elnapolta októberre a Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület anyagi támogatásra vonatkozó kérelmét. Halasztással szemben egyértelműen elutasította viszont a közgyűlés a Dunaújváros Sportjáért Közalapítvány (sportiskola) 7 millió forint összegű további támogatási igényét. A korábban kapott 10,8 millió ugyanis nem fedezi az 50%-os kedvezménnyel igénybe vehető sportlétesítmény-használatokat.
A sportnál maradva arról döntött a testület, hogy a közbeszerzési pályázat nyertesét, a debreceni székhelyű HUNÉP-Uniszol Zrt. és Unirent Hungária Kft. konzorciumát (a legelőnyösebb ajánlatot benyújtó) bízza meg a dunaújvárosi sportlétesítmények üzemeltetésével idén augusztus 1.-től. A DVG Zrt.-vel kötött megállapodás ennél fogva 2012. július 31.-gyel megszűnik. E döntés előtt Szabó Zsolt kifogásolta a sportlétesítmények idegen kézbe adását, mire Kismoni László keserűen megjegyezte: egyetlen dunaújvárosi cég sem pályázott…
Észrevétel nélküli rapid döntések
Tizenhat oktatási intézmény (óvoda, általános- és középiskolák) alapító okiratát módosította az új államháztartási és köznevelési törvényhez igazodva a közgyűlés. Megbízta Magyar Andrást a 2013. július 31-éig terjedő időre a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola intézményvezetői teendőinek ellátásával. A Dunaújváros Ifjúságáért Közalapítvány kuratórium elnöke a legalapvetőbb kötelezettségek teljesítésére (könyvvizsgáló, könyvelés, számlavezetés, közterhek, adminisztráció, szerződések felbontása) 400.000 Ft támogatást kért és kapott.
Négy – önrészt nem igénylő – önkormányzati és intézményi pályázat kapott zöld utat a közgyűléstől. Nevezetesen a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola újszerű intézményi együttműködésre, az óvoda pedagógiai strukturális feltételrendszerének továbbfejlesztése, a Széchenyi István Gimnázium az „Őveges program” megvalósítására, az önkormányzat pedig helyi innovatív kezdeményezések támogatására. Közoktatási megállapodást köt a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvánnyal a város, így az is pályázhat óvodafejlesztésre.
Önkormányzati lakások lakbéremelése – Nem Kisapostagnak
Döntött a közgyűlés az önkormányzati tulajdonú lakások bérleti díjának 10%-os emeléséről, illetve ahol ez az emelés nem éri el a társasházi közös költség szintjét, ott további emelésre kerül sor a közös költség szintjéig.
A Mélyépterv Kultúrmérnöki Kft. állásfoglalására tekintettel a város megvásárolja 858 ezer forint vételárért az Ivó utcai 3073/36 helyrajzi számú, 429 m2 nagyságú ingatlant a pályázati önerő terhére. Az ingatlanra a táborállási partfal-stabilizáció miatt van tartósan szükség.
A közgyűlés szavazással megerősítette, hogy és Dunaújváros között létrejött, a Schalbert-házra vonatkozó ajándékozási szerződés nem lépett hatályba, mivel Kisapostag az ajándékozási szerződés érvényességi feltételeként meghatározott pályázaton nem vett részt, ezért nincs mód az ingatlanrész Kisapostaghoz csatolására. A döntés válasz a község peresítési tervére.
A Modern Művészetért Közalapítvány önkormányzati támogatást kért a szeptemberben esedékes Dunaújvárosi Tárlat megrendezéséhez. az előterjesztés három alternatívája közül egyik sem kapott elegendő támogató szavazatot, így nem született döntés.
Gázmotorok, távhőszolgáltatás, kérdőjelek
A HF Formula Kft. 2011. évi (törtévi) beszámolóját 778 millió forint mérleg főösszeggel és 27 millió forint veszteséggel elfogadta azzal, hogy álláspontját a felógyelő bizottság és a könyvvizsgálói jelentés ismeretében alakítja majd ki.
E szűkszavú döntés háttereként érdemes felidézni a gazdasági és területfejlesztési bizottság két nappal korábbi ülésén a három (városi távhőszolgáltatást végző) cég, nevezetesen az Energo-Hőterm Kft., az Energo-Viterm Kft. és a HF Formula Kft. vezetői által felvázolt helyzetet, e cégek gazdasági helyzetét illetően. Elmondták: felelősséggel nem tudnak gazdasági prognózist adni. Az első, a cégek számára hátrányos döntés a kapcsoltan termelt villamos-energiarögzített átvételi árának szabad piaci árrá alakítása volt. Ezáltal közel felére csökkent az átvételi ár, amely azóta hektikusan változik. A korábbi ár tette lehetővé a távhő önköltségi áron való értékesítését a távhőszolgáltatás számára. Az állami szervek ekkor a távhő közvetlen dotációjára tettek ígéretet, ami eddig nem teljesült, miközben az egekbe szökött a gáz ára. A feltételek módosítása miatt az energiatermelő cégek beperelték az energiahivatalt, az alkotmánybíróságot, sőt uniós jogorvoslatot is kezdeményeztek. Mindezen perek befejeztéig nem lehet felelős prognózist adni a nevezett hőtermelő cégek gazdasági eredményeiről.
A fentebb vázoltak ismeretében nagyon is érthető Szepesi Attila alpolgármester „könyökvédős könyvelőkénti” azon megjegyzése, hogy a fűtés-témára még külön vissza kell térni
(csgy)
Az zárt napirendi pontokkal kapcsolatos közgyűlési döntésekről Németh Tünde sajtószóvivő az alábbi tájékoztatásojkat adta:
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásban való tagság fenntartásának vizsgálata
Dunaújváros Közgyűlése a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásban való tagságának fenntartásának és felmondásának lehetőségeit megvizsgálta, és úgy határozott, hogy továbbra is tagja marad a Társulásnak.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése egyes bizottságaiban történő személycserék
Dunaújváros Közgyűlése Hingyi László önkormányzati képviselő urat a Gazdasági és területfejlesztési bizottság, a Pénzügyi bizottság, valamint az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság tagjává választotta.
Továbbá Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagy Zoltánné önkormányzati képviselő asszonyt a Szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság, az Ügyrendi, igazgatási és jogi bizottság tagjává, valamint egyidejűleg az Idősügyi és szociális tanácsnoki helyre választotta meg.
A HF. Formula Kft. felügyelő-bizottsági tagjainak, könyvvizsgálójának jelölése
Mivel lejárt a dunaújvárosi önkormányzat által delegált két tag megbízatása, ezért a Közgyűlés Horváth Tamást, valamint Szilasi Sándornét, 2012. június 01-től 2013. május 31-ig javasolta a taggyűlésnek megválasztásra.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése könyvvizsgálónak a Korrekt-Audit Kft-t javasolta a taggyűlésnek megválasztásra.
A DV N Zrt. vezető tisztségviselőjével kapcsolatos döntések
Dunaújváros Közgyűlése, mint a társaság egyedüli részvényese, a DV N Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója, Sági Péter vezérigazgatói megbízatását 2014. május 31. napjáig meghosszabbította azzal, hogy 2012. augusztus 01-től kezdődően 2014. május 31-ig munkaviszony keretében kívánja foglalkoztatni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:27, csütörtök | Helyi
BEJELENTETT MUNKAHELY NÉLKÜL, CSALÁSOKBÓL TARTOTTA FENN MAGÁT
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel.
